Korszerűsítik az iskolát

Korszerűsítik az iskolát

Megkezdték a pannonhalmi általános iskola korszerűsítését és rövidesen elindul az ahhoz tartozó veszprémvarsányi oktatási intézmény felújítása is. A projektet 300 millió forinttal támogatja az Európai Unió és magyar állam.

Mondovics László, a Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás elnöke az MTI-nek elmondta, a minőségi oktatás infrastrukturális feltételeinek megteremtésére több mint 330 millió forintot költenek, az összeg 90 százalékát a társulás nyerte el a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében. Mint hozzátette, a 33 millió forintos önrészt is szűkíteni tudták: az összeg csaknem felét az EU Önerő Alapból kapta a társulás, sikeres pályázata eredményeként.

A pannonhalmi iskolát új szárnnyal bővítik, amelyben három tantermet alakítanak ki. A régi épületet pedig kívül-belül megújítják, gépészetét korszerűsítik, nyílászáróit kicserélik, villamos hálózatát felújítják, homlokzatát hőszigetelik. Arra az időre, amíg a kivitelezés tart, az osztályok egy részét ideiglenesen a kisváros művelődési házában helyezik el – ismertette Mondovics László.

A társulás vezetője kitért arra, hogy Veszprémvarsányban ugyancsak felújítják a gépészetet és az elektromos hálózatot. Emellett mindkét létesítményt akadálymentessé alakítják át. Az új tanévet szeptemberben már a megújult iskolában kezdik meg a diákok mindkét településen.

Az infrastrukturális fejlesztés az elvárások szerint megteremti a korszerű pedagógiai módszerek bevezetésének feltételeit és hozzájárul a kistérség népességmegtartó képességének növeléséhez – fogalmazott a társulás elnöke.