Előzetesben a gyerekek kirablója

Előzetesben a gyerekek kirablója

Rendőr kezében egy rabA Székesfehérvári Törvényszék előzetes letartóztatásba helyezte azt a 20 éves fiatalembert, aki még pénteken rabolt ki három gyereket Dunaújvárosban.

Németh-Kész Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint egy 13 éves fiú interneten megismert barátaival – két fiúval és egy lánnyal – sétált a dunaújvárosi Lajos király körúton, amikor odalépett hozzájuk két fiatal férfi. Szóba elegyedtek, majd amikor kiderült, hogy a fiúnál van mobiltelefon, egyikük lefogta, a másik kivette a zsebéből. Eközben a lánynak sikerült elfutnia. Az elkövetők a másik két fiút is megfenyegették, és értékeik átadására szólították fel, ők egy-egy kulcscsomót oda is adtak nekik. A fiú feljelentést tett a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon, és ott az egyik támadót sikerült azonosítania. Kiderült, hogy a rendőrség által jól ismert 20 éves dunaújvárosi hajléktalan, aki többször volt már büntetve, és több büntetőeljárás van ellene folyamatban. A járőrök az egyik hajléktalanszállóról állították elő. Háromrendbeli rablás miatt gyanúsítottként hallgatták ki, ezek elkövetését tagadta. Bűnügyi őrizetbe vették, és a Székesfehérvári Törvényszék vasárnap elrendelte előzetes letartóztatását. Társát, illetve a másik két sértettet, valamint a bűncselekmény elkövetésénél jelen lévő lányt még keresik a dunaújvárosi rendőrök.