Jobban van a kulcsi áldozat

Jobban van a kulcsi áldozat

Túl van az életveszélyen a Fejér megyei Kulcson történt, négy halálos áldozatot követelő brutális bűncselekmény Budapesten ápolt sérültje, a gyanúsított édesanyja. A Székesfehérváron ápolt sérült napokon belül hazatérhet, a gyanúsított nővérének azonban még hosszabb ideig a dunaújvárosi kórház traumatológiai osztályán kell maradnia.

A budapesti Honvédkórházban ápolt sérült – a hozzátartozóinak meggyilkolásával gyanúsított férfi édesanyja – túl van az életveszélyen – közölte Bazsó Péter, a Honvédkórház orvos-igazgatója. A 63 éves nőnek javult az állapota, már nincs szükség a mesterséges lélegeztetésre, így az intenzív osztályról is kikerült. Az orvos-igazgató hozzátette, de még szükség lesz korrekciós műtétekre.

Sándor Csaba, a Fejér Megyei Szent György Kórház ügyeletvezetője elmondta, hogy a székesfehérvári kórházban kezelt férfi állapota folyamatosan javul. Ha ilyen ütemben folytatódik a javulás, akkor napokon belül elhagyhatja az intézményt. Mészáros Lajos, a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház főigazgató-főorvosa egyelőre nem tudta megmondani, hogy az intézményben fekvő sérültet – a gyanúsított nővérét – mikor engedhetik haza. A szükséges helyreállító műtétek időpontja is bizonytalan, a sérült állapotának függvényében döntenek majd róla. A hétvégén kihallgatták a székesfehérvári, illetve a dunaújvárosi kórházban fekvő két sérültet – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Németh-Kész Mónika hozzátette, a harmadik sérült, az édesanya még nincs kihallgatható állapotban. A kulcsi családi bűncselekményre péntek délelőtt derült fény. A gyilkossággal gyanúsított Horváth Csanád Jutast a Terrorelhárítási Központ műveleti főosztályának tagjai még aznap elfogták a Fejér megyei településen.  A Székesfehérvári Törvényszék vasárnap döntött a gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatásáról.