Tiltakoznak a vádak ellen

Tiltakoznak a vádak ellen

pénzA Fővárosi Cigány Önkormányzat visszautasítja, hogy nem tudott volna elszámolni a 2011 decemberében megítélt 4.010.000 forintos támogatással.

A főváros pénteken közölte, hogy súlyos szerződésszegés miatt azonnali hatállyal fel kívánja bontani azt a szerződést, amelynek révén a FCÖ négymillió forint kiegészítő támogatáshoz jutott 2011-es működési költségeinek finanszírozására. Az erről szóló előterjesztést jövő szerdán tárgyalja a Fővárosi Közgyűlés. Csomós Miklós oktatási és kulturális főpolgármester-helyettes javaslata szerint az FCÖ nem számolt el határidőre a támogatás felhasználásával, a később benyújtott bizonylatokból pedig az derül ki, hogy a kapott összeget nem a szerződésben engedélyezett célokra használták fel. A szerződésbontás után a kifizetett 4.010.000 forintos támogatás kamatokkal növelt összegét követelné vissza a főváros.

A FCÖ közleményében azt írta, a támogatást az önkormányzat a munkatársak bérére, annak járulékaira és működési kiadásokra kapta és fordította. A külön támogatásra azért volt szükség, mert a megszorítások miatt az FCÖ költségvetése a harmadára csökkent, veszélyeztetve működését.

“Nem értjük, hogy a Fővárosi Cigány Önkormányzat jogszabályokhoz szigorúan illeszkedő működését és jogszerű pénzfelhasználását miért próbálják befeketíteni, ezáltal súlyos károkat okozva a fővárosi cigány közélet és a Fővárosi Cigány Önkormányzat megítélésének egyaránt” – írta az FCÖ.

A Fővárosi Cigány Önkormányzat működése mindig is átlátható volt és most is az. Pénzfelhasználása tiszta, világos és ellenőrizhető. Az FCÖ mindig betartotta és betartja a jogszabályi és pénzügyi előírásokat, és mindig jogszerűen jár és járt el. Hozzáteszik, készek bármikor és bárkinek a rendelkezésére bocsátani az FCÖ pénzügyi gazdálkodását. “Sajnálattal vettük észre, hogy a sajtóból kell értesülnünk egyes önkormányzati vezetők megalapozatlan, lejárató és hitelesség romboló akcióiról”. – mondták.