Kiss Katalin a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) Ötpacsirta utcai zenei gyűjteményét, Sárközi Andrea az Országos Idegennyelvű Könyvtár (OIK) Molnár utcai zeneműtárát képviselte, de részt vett a beszélgetésben Banda Ádám hegedűművész is, aki két szempontból – “fogyasztóként” és gyűjtőként – is megszólalt a rádiós szerkesztő, Papp Márta mellett. Megalapozott, igényes hangzó anyag várja a FSZEK zenei gyűjteményében a látogatókat. A szerepük nagyon megváltozott, korábbi helyükön, a Fehérhajó utcában az 1980-as években már nyitás előtt sorban álltak az emberek, hogy az akkor beszerezhetetlen ritkaságokat lemásoltassák. Egy-egy LP-t (long player)percenként egy, később másfél forintért lehetett magnószalagra szabadon átjátszani. A rendszerváltás után természetesen Magyarországon is érvényessé váltak a szerzői jogi szabályok, a másolás megszűnt. A CD piac nemzetközivé vált, ma pedig a letöltések uralják a terepet, bár Kiss Katalin megjegyzése szerint az igazi zenebarátnak ez a minőség nem felel meg. Ma mindkét könyvtárosnak fejfájást okoz, hogy a rendkívül népszerű és közönségkapcsolatokat építő, rendhagyó művészeti óráikon, illetve ingyenes koncertjeiken elhangzó muzsika után is jogdíjat kell fizetniük, amire nincs külön forrásuk.

Banda Ádám Junior Prima-díjas hegedűművész úgy vélte, hogy a közönség a klasszikus alaprepertoárnak, a virtuóz műveknek tapsol, és nehezen barátkozik meg a ritkaságokkal, ő tehát az ismert darabok közé csempészi be az újdonságokat. A gyűjteményépítésben is a raritásokra “hajt”, igyekszik élő koncertfelvételeket, kiadatlan anyagokat ismerősök révén megszerezni. Ma már nem elsősorban hegedűzenét gyűjt, inkább azt tartja érdekesnek, ha például ugyanannak a darabnak más más alkalommal rögzített felvételét összehasonlíthatja, Richternél például izgalmas változásokat vett észre, akár csak néhány nap eltéréssel készült anyagnál. Papp Márta megerősítette, hogy a Bartók rádióban néhány éve indított sorozatuk, amelyen egy mű kétféle előadását vetették össze, meglepő érdeklődést váltott ki laikus zenebarátok körében is. 

Sárközi Andrea arról az örvendetes jelenségről számolt be, hogy sokan keresik a fiatal előadókat, és egyre többen ülnek be, vagy viszik el meghallgatni azt a versenyművet, illetve operát, amelyre jegyet váltottak a Művészetek Palotájába vagy az Operaházba, felkészülten akarnak beülni az előadásra. Mind többen kérnek tanácsot ünnepek, más jeles események, például szalagavatók előtt, hogy tájékozódjanak, milyen muzsikát használjanak, melyik felvételt vegyék meg ajándékba. Ezeknél a találkozásoknál az ügyes könyvtáros véleménye szerint rávezetheti a partnert, hogy ne csak hallja a muzsikát, hanem üljön le és az agyával és lelkével összpontosítson a zenére, azaz hallgassa. Szerinte ebben áll a különbség, és nem különítené el élesen a szakmai és nem szakmai zenehallgatót.