Újabb feljelentést tesz Budai Gyula Török Zsolt ellen

Újabb feljelentést tesz Budai Gyula Török Zsolt ellen

Budai GyulaBudai Gyula

Rágalmazás gyanúja miatt feljelentést az elszámoltatási kormánybiztos, amiért Török Zsolt, az MSZP szóvivője pénteken politikai és gazdasági "üzletágakat" működtető vállalathoz hasonlította a Fideszt, és azt mondta, a "földmutyirészleget" "Fazekas Sándor, Busi Lajos és Budai Gyula mint samesz neve fémjelzi".

Az elszámoltatási kormánybiztos az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében úgy fogalmazott, hogy Török Zsolt pénteki sajtótájékoztatóján folytatta “minden alapot nélkülöző ámokfutását, amellyel a kormány több prominens képviselőjét próbálta bemocskolni”.

Budai Gyula, aki egyben a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, visszautasította az MSZP szóvivőjének a tárcával és annak vezetőivel kapcsolatos szavait, majd emlékeztetett, hogy a VM éppen a hetekben indította el operatív programját, amellyel “felszámolhatják a magyar termőterületek hatalmas hányadát sújtó zsebszerződéses gyakorlatot, és a tárca az elmúlt hónapok során a Nemzeti Földalapkezelő Szervezeten keresztül kis- és középbirtokos termelőknek jelentős területeket adott haszonbérbe”. A “földmutyik” szerinte éppen a szocialisták nyolcéves kormányzásához köthetők, amikor több tízezer hektár állami földet adtak el, illetve bérbe “a holdudvarukhoz tartozó személyeknek és nagygazdaságoknak”. A kormánybiztos-államtitkár Török Zsolt szavai miatt hétfőn rágalmazás alapos gyanúja miatt feljelentést tesz. Budai Gyula egyúttal felidézte, hogy a szóvivő korábbi, szerinte ugyancsak nem helytálló kijelentéseivel kapcsolatban már két esetben tett rágalmazás miatt feljelentést, és az egyik ügyben Török Zsolt már vádlottként szerepel.