Elkerülhető a BKV összeomlása

Elkerülhető a BKV összeomlása

BKV-ügy: megoldódhat-e?Tarlós István főpolgármester szerint Budapest komoly terhet vállal magára a kormánnyal kötendő, a BKV finanszírozására vonatkozó megállapodással, de a közlekedési cég összeomlását kerülik el vele.

A főpolgármester szerdai, a Fővárosi Közgyűlés ülése közben tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormány vállalásai között két javaslat volt, az egyik a budapesti közműcégeket terhelő speciális adó bevezetésének megvizsgálása, a másik pedig a főváros önálló adókivetési joga. Végül a közműcégek adóját fogadták el, és Tarlós István hangsúlyozta, ha bevezetik, az csak a közműcégeket érinti majd. Elmondta, nagyon nehéz a helyzet, amit meg kell oldani, a BKV-nak három év múlva vissza kell fizetnie jelenleg fennálló 63 milliárd forint hitelét; a 3-as metróvonal infrastruktúrája elöregedett; a járműállomány tönkrement. Kérdésre válaszolva Tarlós István elmondta, a tavaly zárolt 32 milliárd forintos támogatást feloldják, mivel a megkötött megállapodással erre lehetőség nyílik. Jelezte, hogy a kormány több év alatt vonulna csak ki a BKV finanszírozásából. Ezzel egy időben a főváros lépcsőzetesen bevezeti a dugódíjat, hogy forrást vonjon be. Az ebből származó bevétel azonban egyelőre nem ismert, de az állam ennek függvényében vonul ki a finanszírozásból. Tarlós István azt mondta, 2013. június 30-val be szeretnék vezetni a behajtási díj rendszerét. A megállapodás egyik pontja szerint a főváros vállalja, hogy olyan üzlet- és tarifapolitikát folytat, amely figyelembe veszi az inflációt, és növeli a bevételeket.

Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója a sajtótájékoztatón ezzel kapcsolatban azt mondta, folytatni szeretnék az ellenőrzések szigorítását, mivel az elmúlt évben emiatt egymilliárd forintos többletbevétele volt a BKV-nak. Hozzátette, nem tudja megígérni, hogy soha többé nem lesz jegyáremelés, mert infláció van. Tarlós István áttekintette a Fővárosi Vízművek kisebbségi részvénycsomagjának visszavásárlásáról, illetve a 2007-ben kötött szindikátusi és menedzsmentszerződés megszüntetéséről szóló előzetes megállapodás főbb pontjait is, ismertetve, hogy az összesen 15,1 milliárd forintos vételárra a fedezet részben a társaságnál, részben más közszolgáltató cégeknél rendelkezésre áll. A kormány és a főváros közötti, a BKV finanszírozásáról kötendő megállapodás szövege szerint a kormány egyebek mellett vállalja, hogy továbbra is biztosítja az utazási kedvezmények ellentételezését a mindenkori szabályok szerint, illetve csak az új finanszírozási források megteremtésének ütemében csökkenti, illetve szünteti meg az állami támogatást. A kabinet vállalta azt is, mindent megtesz annak érdekében, hogy uniós forrásokból fejlessze a BKV az infrastruktúráját, vezessen be elektronikus jegyrendszert, és egyetért azzal, hogy a kerületeknek és az agglomerációnak is részt kell vállalnia a BKV finanszírozásában. Budapest egyebek mellett azt vállalja, hogy megvizsgálja a külső szolgáltatók bevonásának lehetőségét, illetve a közösségi közlekedés költségnövelő tényezőit és az inflációt figyelembe vevő, a bevételeket növelő üzlet- és tarifapolitikát alkalmaz. A főváros vállalja továbbá, hogy uniós támogatás esetén áttér az elektronikus jegyrendszerre, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a közlekedés szervezése és ellátása során kiemelt szempont legyen a gazdálkodói hatékonyság növelése, illetve a közösségi közlekedés költségeinek csökkentése. A kormány és a főváros közötti megállapodás aláírására a közgyűlés a szerdai ülésén hatalmazta fel Tarlós István főpolgármestert. Ez a megállapodás az egyik feltétele annak, hogy megköthető legyen a BKV új, uniós irányelveknek is megfelelő közszolgáltatási szerződése. A szerződés megkötésének másik feltétele az volt, hogy a főváros megállapodást írjon alá a Budapesti Közlekedési Központtal a feladatellátási-szerződést. Ennek alapján tudja a BKK még a héten megkötni az új közszolgáltatási szerződést. A BKV jelenleg hatályos szerződése április 30-án jár le, az új szerződést a BKK és a BKV nyolc évre írja alá.

Kapcsolódó cikkek