Átalakul Kaposvár

Átalakul Kaposvár

Rippl-Rónai-villaa Rippl-Rónai-villára is költenekTizenkétmilliárd forint értékű beruházási program indul az idén Kaposváron úgy, hogy a város új hiteleket nem vesz fel, a pályázati lehetőségeket kihasználva mindössze 575 millió forintos önerőt tesz hozzá a programokhoz. Erről Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármester beszélt szerdán.

“Bár ma Magyarországon a gazdasági-pénzügyi válság miatt már alig vannak beruházások, nekünk az a legfontosabb, hogy végrehajtsuk a kaposváriak által kért és elfogadott célokat tartalmazó, Kaposvár a legfontosabb című várospolitikai programot” – hangsúlyozta a polgármester.

Szita Károly a beruházások közül kiemelte a régi vásárcsarnok felújítását, az 570 millió forintos költségű közlekedésfejlesztési programot – új autóbuszöblök és fedett buszvárók épülnek, az utastájékoztató rendszer pedig jelzi majd, merre jár és mikor érkezik a busz -, a 250 millió forintos csapadékvíz-elvezetési program keretében a nyílt és zárt árkok megépítésével a mélyen fekvő területeken élő kaposváriak gondjain segítenek, és 60 millió forintból bővül a kerékpárút-hálózat a belvárosban.
A program elemeit sorolva a polgármester arról is beszámolt, hogy húszezer kaposvárit érint az egymilliárd forintos távhőberuházás, amelynek legnagyobb előnye, hogy a fogyasztók számának bővülésével – köztük a Kaposi Mór Oktató Kórház rendszerbe kapcsolásával – csökken a fajlagos költség, a nagyszabású hulladékrekultivációs program, ezen belül a kaposvári lerakó korszerűsítése pedig 28 települést érint.

A tervezett beruházások összértéke 9,3 milliárd forint – közölte Szita Károly, aki kitért arra is, hogy folyamatban van több, összesen 2,84 milliárd forint értékű városi pályázat elbírálása. Utóbbiak között említett két városrehabilitációs programot, amelyek célja az észak-nyugati, valamint a szentjakabi városrész megújulása. A város első körben már nyert, a következő fordulóban nyárra várható döntés – tette hozzá a polgármester.

A már folyamatban lévő – 539 millió forint értékű – beruházások közül kiemelte a Rippl-Rónai-villa megújítását, a Deseda turisztikai fejlesztését, valamint a természettudományos ismeretek elsajátítását segítő labor építését a város egyik gimnáziumában.