Befejeződött a fejlesztés

Befejeződött a fejlesztés

Európai uniós támogatásból több épülettel bővült a mórahalmi Nagyszéksós-tónál található bivalyrezervátum. A több mint hatszázezer eurós összköltségvetésű program keretében a magyar-román határ túloldalán, Pécska közelében is fejlesztéseket hajtottak végre.

Bíró Mónika projektmenedzser kifejtette: a tavaly márciusban kezdődött program részeként a tájba illeszkedő, náddal fedett bivalybeálló épült a tó közelében, kialakítottak egy bemutató- és oktatóházat, egy eszköztároló színt, valamint egy mérőközpontot is, ahol a bivalyok szakszerű tenyésztéséhez szükséges vizsgálatokat végezhetik el. Emellett a munka megkönnyítésére mezőgazdasági gépeket is beszereztek.    

A látogatók a beruházásnak köszönhetően kényelmesen, közvetlen közelről figyelhetik meg az állatok életét. A projektben Mórahalom csaknem 400.000 eurót, Pécska pedig 200.000 eurót használhatott fel. A pályázat keretei között Pécskán egy istálló, egy állatorvosi rendelő, valamint egy állatgondozói szállás épült. Ezen felül megfigyelő torony is készült az állatok tanulmányozására, és eszközbeszerzésre is fordítottak a pénzből. 2008 nyarán 45 fiatal bivalyt telepítették a Nagyszéksós-tóhoz azzal a céllal, hogy természetes úton állítsák helyre a terület ökológiai egyensúlyát. A természetvédelmi területen található tavat és környékét az elmúlt hatvan esztendőben benőtte a nád. Az állatok kitaposták a nádat, a fiatalabb hajtásokat pedig lelegelték, így ma már szabad vízfelület, a parton pedig rövidfüvű legelő fogadja a látogatókat. A százhektáros területen csupán egy sávban hagyták meg a nádast, itt számtalan ritka madár fészkel.

Időközben a bivalygulya is jelentősen gyarapodott, jelenleg már több mint 70 egyedet gondoznak Mórahalmon. A rezervátum bővítését is részben ez tette szükségessé, hiszen a genetikai állomány megőrzése érdekében csupán egy bikát tartanak együtt a tehenekkel, a többi hímet elkülönítve kell nevelni. A programnak köszönhetően jelentősen javult a magyar Nagyszéksós-tó és a Román Maros ártér ökológiai egyensúlya – mondta el a projektmenedzser.