"A Fidesz szembefordult ígéretével a környezetvédelemben"

"A Fidesz szembefordult ígéretével a környezetvédelemben"

Csiba KatalinAz LMP szerint a kormány nem tekinti nemzeti ügynek a környezet- és természetvédelmet. Erről beszélt az ellenzéki párt szóvivője vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján.

Csiba Katalin a kormány kétéves, a fenntarthatósággal kapcsolatos tevékenységét értékelve azt mondta, hogy “a nemzeti ügyek kormánya a környezet- és a természetvédelmet nem tekinti a nemzet ügyének, a természeti kincseket és erőforrásokat nem tekinti nemzeti értéknek”. Mint kifejtette, a Fidesz-KDNP-kormány hatalomra kerülését követően szétverte a környezetvédelmi intézményrendszert, az ágazathoz tartozó államtitkár az elmúlt két évben egyetlen “jelentős környezeti- és természetvédelmi ügyben nem tudott hatékonyan fellépni, valamint az energiahatékonyság és a megújuló energiákba való befektetés szektora a “legsanyarúbb éveket élte meg”. 

Az utóbbi egyedül olyan Fidesz-pártfinanszírozókra nem igaz, mint amilyen a Közgéphez és Nyerges Zsolthoz köthető EOS Holding. “Az udvari energiacég” ugyanis nem csak az áramkereskedelembe nyomult be, hanem sorra nyeri a közpénzből és az uniós forrásokból finanszírozott zöldenergia beruházási projekteket – mondta Csiba Katalin. Pakssal kapcsolatban arról beszélt, hogy az atomerőmű bővítése, ami 3.000 milliárd forintot igényelne, nem fenntartható és nem megvalósítható. Ennek ellenére egy 13 milliárdos előkészítési projektet indítottak el, amelyet szintén Fidesz közeli cégek kaptak meg – mondta az ellenzéki párt szóvivője.    
Csiba Katalin hangsúlyozta, hogy a föld kérdése a fenntarthatóság egyik kulcseleme, és mint mondta, pártja szerint a birtokpolitikában a kormány “egyértelműen szembefordult” a választási ígéretivel, átverte a családi gazdálkodókat. A gazdasági partnereket és a párttársakat viszont megsegítették, a pályázati szabályok testre szabásával törvényesen szervezik ki a holdudvarnak a magyar földet – jelentette ki. Csiba Katalin szerint ide kell érteni, az Orbán-féle a felcsúti labdarúgó akadémia vezetőjét is, akinek “a kedvéért a földosztók még az 1.200 hektáros limitet is elfelejtették”. A kormány két év alatt egy szalmaszálat sem tett keresztbe annak érdekében, hogy a hamarosan lejáró uniós földmoratórium után a magyar termőföldet ne vásárolhassák fel külföldi nagy tőkével rendelkező gazdák – mondta. 

A közösségi közlekedés kapcsán Csiba Katalin arról beszélt, hogy a mostani kormány ugyanazt csinálja, mint amiért elődeit pellengére állította. Kormánybiztos vezényletével zajlik a MÁV leépítése, kormányprogrammá vált a járatritkítás. A 4-es metróra csak a pénzt költik, de a befejezése egy nappal sem került közelebb – jegyezte meg. 

Csiba Katalin beszélt arról is, hogy a fenntartható fejlődés ismerői közül egyetlen egy ember sem maradt a kormányban. “Két, nagyon tiszteletreméltó államtitkár hagyta el a Fidesz-kormányt. Ángyán József és Bencsik János távozott a hivatalából, mert a kormányprogramban vállalt ígéreteiket nem tudták teljesíteni” – fogalmazott. Sajtótájékoztatóját zárva azt mondta, a folyamatok azt támasztják alá, hogy a Fidesz-KDNP nem a következő generáció érdekében politizál, hanem csak a saját hatalma érdekében.