Támogatást kapott Rácalmás

Támogatást kapott Rácalmás

RácalmásRácalmásHáromszáz millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Fejér megyei Rácalmás Duna-parti löszfalának megerősítésére.

Schrick István polgármester, egyben a Rácalmási Városvédő Egyesület képviselője elmondta, a most elnyert forrást a löszpart-megerősítés negyedik ütemére fordítják. Az első kettővel már végeztek, a harmadik ütem a közbeszerzési eljárásnál tart. A munkálatok során vasbeton cölöpöket helyeznek el nagy mélységben, ezek fekszenek fel a löszfal alatti agyagágyon, s így támasztják meg a partfalat. Emellett a terület vízelvezetését dréncsövezéssel javítják.

A negyedik ütem támogatási szerződését a napokban aláírták, a tervek szerint az év vége felé kezdődhet a kivitelezés. A négy ütem összköltsége 1,4 milliárd forint, a ránk eső önrész 200 millió forint. Évtizedes problémát oldhatunk meg a fejlesztések révén – tette hozzá.

A polgármester szerint az első eredmények kézzel foghatóak, hiszen 2010-ben a sok csapadék következtében a tőlük északra fekvő Kulcs község és a délre lévő Dunaújváros Táborállás városrészének löszfalai is jelentősen megmozdultak. Az MTI kérdésére Schrick István hangsúlyozta, további pályázatokra is szükségük lesz, mert van még egy többszáz méteres szakasz, amelyet szintén meg kell erősíteni.