Felújítják a 3-as metrót

Felújítják a 3-as metrót

Tarlós István Tarlós István, fotó: Koszticsák Szilárd/MTIIdén 500 millió forintot biztosít a főváros a 3-as metró infrastruktúrájának javítására. Ebből egyebek mellett 600 méter hosszan kicserélik a legrosszabb állapotú vágányokat. A hírt Tarlós István főpolgármester jelentette be hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

A fideszes városvezető hangsúlyozta, 2012-ben az üzembiztonságot garantáló intézkedéseket tudják megtenni, ezek során az elsődleges az utasok biztonsága. Hangsúlyozta, hogy nem “bagatellizálják el” a 3-as metró problémáját, a vonal nagyon leromlott állapotban van részben a kora, részben pedig építési hiányosságok miatt, a teljes felújítás megkezdése azonban 2013-ban nem lehetséges. Megjegyezte: a jövő évi felújításhoz már 2006-ban meg kellett volna kezdeni az előkészítést, de előző városvezetés mindent alárendelt a 4-es metróprojektnek. Úgy vélte, a “Demszky-hagyaték” miatt “szükségállapotszerű” helyzet jött létre Budapesten. Kifejtette, a 4-es metró első szakaszának költségeiből megoldhatták volna többek között a 3-as metró teljes felújítását és járműcseréjét, villamosvonalak felújítását, HÉV-szerelvényeket és ezer buszt tudtak volna lecserélni.

Tarlós István azt mondta, a 4-es metró 2013-ig az összes fejlesztési forrást lekötötte, miközben a fővárosnak egyre nagyobb forrásokat kellene a BKV-ra költenie, több felújítás, beruházás pedig elmaradt a BKV-nál és a fővárosban is. A főpolgármester beszámolt arról, hogy kérték a Nemzeti Közlekedési Hatóság segítségét is, valamint elrendelték a 3-as metró infrastruktúrájának felülvizsgálatát. A korlátozások egy része megszüntethető, ha idén a teljes vonalon, összesen 600 méter hosszan kicserélik a legrosszabb állapotú vágányokat – tette hozzá. A jövőbeni felújításokkal kapcsolatban kifejtette, fokozzák a tűzvédelmet az állomásokon, felgyorsítják a járműcserét a 2-es vonalon, így a 3-ason több, régebbi szerelvényt is le tudnak selejtezni.

2011-ben felkérték a Budapesti Közlekedési Központot (BKK), hogy kezdjék el az uniós források igénybe vételéhez a pályázati dokumentáció elkészítését, így a 2014-től induló új ciklusban közösségi forrásokra is pályázhatnak. Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója azt mondta, elképzelhető, hogy több átmeneti intézkedést meg kell hozni, így sebességkorlátozásokat és járműkivonásokat is, hogy az üzembiztonságot fenntartsák. Hozzátette, egyre többet kell a metróvonalra költeni és egyre nagyobb kockázattal működik a 3-as vonal. Mint mondta, ultrahangos vizsgálatot végeztek, a legkritikusabb állapotban a sínszálak vannak, ezeket jövőre 35 kilométer hosszan le kell cserélni, ez mintegy 2 milliárd forintból megvalósítható. Ekkor jó állapotú, de használt szálakat építenek be, mert teljes felújítás előtt nincs értelme újakat használni. A BKV-nak minden évben van 8-10 milliárd forint beruházási kerete, ebben a 3-as metró most prioritást élvez, ebből az összegből szeretnék kigazdálkodni a felújítás összegét – tette hozzá. Tarlós István kérdésre válaszolva azt mondta, reméli, nem kerül sor arra, hogy a leromlott műszaki állapot miatt le kell zárni, vagy korlátozni kell a 3-as metró forgalmát, de mivel a pálya általános műszaki átvizsgálása előtt állnak, nem meri kijelenteni, hogy ez kizárható.

A főpolgármester szombaton elrendelte a hármas metró teljes pályaszakaszának felülvizsgálatát és az esetleges felelősség megállapítását a hármas metró “évtizedes általános elhanyagolt állapotáért”. A múlt héten az észak-déli vonal népligeti állomásánál két darab, egyenként két négyzetméteres rész szakadt le a díszmennyezetből. Azt követően, kedden ideiglenesen óránkénti 20 kilométeres sebességre kellett korlátozni a metrók sebességét a hármas vonalon, mivel a Nagyvárad tér és a Népliget között, a belvárosba vezető pálya egyik kitérőjében úgynevezett sínfejkitörést találtak. Míg pénteken az egyik szerelvény vezetőfülkéjében izzottak elektromos kábelek, tűz nem keletkezett, ugyanakkor a műszaki hiba miatt egy ideig pótlóbuszok szállították az utasokat a Nagyvárad tér és a Deák Ferenc tér között.