A Klubrádió ellehetetlenítését célozza a fideszes javaslat

A Klubrádió ellehetetlenítését célozza a fideszes javaslat

Mandúr László fotó: Kovács Attila/MTIAz MSZP úgy ítéli meg, hogy Szabó Csaba fideszes képviselő médiatörvényhez fűzött módosító javaslata utólag jogalapot teremt arra, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa ne tegyen eleget a Klubrádiónak kedvező bírósági ítéleteknek. Erről Lendvai Ildikó és Mandur László beszélt kedden sajtótájékoztatón.

Lendvai Ildikó azt mondta, a hétfő késő este benyújtott módosító javaslat azt célozza, hogy a Klubrádió ne kaphassa meg a 95,3 MHz-es frekvenciát, a 92,9 MHz-es frekvenciát pedig ne térítésmentesen, csak a kereskedelmi műsorszolgáltatókra vonatkozó díj ellenében használhassa. Szerinte ez ellehetetlenítheti a rádióadót, amely ha nem tudja kifizetni a több tízmillió forintos médiaszolgáltatási díjat, ezután – korábbi győztesként – már nem nyerhetne másik frekvenciapályázaton. Az MSZP-s képviselő szerint mivel a javaslat jogerős bírósági ítéletek végrehajtását lehetetleníti el, súlyos törvénytelenséget okoz, miközben a kormány által kezdeményezett jogszabály-módosítás épp azért vált szükségessé, mert az Alkotmánybíróság május 31-ével megsemmisítette a hatályos médiaszabályozás egy részét. Ugyanakkor bírálta a kormányban kezdeményezett médiatörvény-módosítást is, mert csak újraszabályozza, de nem szünteti meg a médiabiztos intézményét, nem változtat a médiatanács összetételén, és nincs tekintettel arra, hogy az Európa Tanács többpárti egyetértéshez kötötte volna a változtatások elfogadását. 

Mandur László arról beszélt, hogy Szabó Csaba módosító indítványa házszabályellenes, mivel az eredeti kormányjavaslatban nem szereplő kérdésekben szorgalmaz változtatást. Szerinte a módosítás egyértelműen bizonyítja, hogy Magyarországon nincs jogbiztonság. Az ellenzéki politikus a sajtótájékoztatón bírálta a közszolgálati médiarendszer átalakításának legújabb lépését, azt hogy az MTI a jövőben 49 fővel látja el feladatait, a hírügynökség többi munkavállalója pedig a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) állományába kerül.