Már nem házszabályellenes a médiaszabályozás

Már nem házszabályellenes a médiaszabályozás

Navracsics TiborNavracsics TiborA korábbival megegyező tartalommal, de már házszabályszerűen fogadhatja el az Országgyűlés hétfőn az államfő révén megfontolásra visszaküldött, a tömegkommunikációról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló törvény módosítását a közigazgatási és igazságügyi miniszter vasárnap beterjesztett zárószavazás előtti javaslata nyomán.

Narvacsics Tibor, az eredeti javaslat előterjesztője – az Áder János köztársasági elnök révén az Országgyűlésnek eljárási hiba miatt visszaküldött – médiaszabályozás vitatott paragrafusával megegyező zárószavazás előtti módosító javaslatot nyújtott be vasárnap – derül ki a parlament honlapján közzétett irományból. A köztársasági elnök a héten azért küldte vissza megfontolásra a Háznak a médiaszolgáltatásokkal és a sajtótermékekkel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló, május 24-én elfogadott jogszabályt, mert házszabályellenesnek ítélte a fideszes L. Simon László egyik zárószavazás előtti módosító indítványának benyújtását. Az államfő emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés házszabálya rögzíti: a zárószavazás megkezdése előtt írásban módosító javaslatot csak akkor nyújthat országgyűlési képviselő bármely korábban megszavazott rendelkezéshez kapcsolódóan, “ha a megszavazott rendelkezés nincs összhangban az Alaptörvénnyel, törvénnyel, a törvényjavaslat már megszavazott rendelkezésével vagy a törvényjavaslat módosítással nem érintett valamely rendelkezésével, illetve ha az egységes javaslat nem felel meg a jogszabályszerkesztés vagy a nyelvhelyesség követelményeinek”.

L. Simon László javaslata a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény 66. paragrafusát, a közösségi médiaszolgáltatásról szóló fejezetet változtatta volna meg, ezt a paragrafust pedig a közigazgatási és igazságügyi miniszter eredeti törvényjavaslata nem érintette. A házszabály ugyanakkor az előterjesztőnek lehetőséget ad arra, hogy ilyen paragrafusokhoz is módosítást készítsen a zárószavazás előtt.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter vasárnap L. Simon László korábbi javaslatával megegyező tartalmú javaslatot terjesztett be. A vitatott bekezdés a közösségi médiaszolgáltatások elismerésével kapcsolatban egy új kitételt tartalmaz: azok a médiatanács által a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról 2010-ben elfogadott jogszabály alapján indított eljárásban ismerhetők el. A törvényi változtatás célja, hogy a médiaszabályozás megfeleljen az Alkotmánybíróság tavaly decemberi határozatának, amely hatályon kívül helyezte a szabályozás egyes passzusait.