Akcióterv a kormányváltás jegyében

Akcióterv a kormányváltás jegyében

MSZP AkciótervÚj stratégiai akciótervet készített az MSZP, amely kijelöli a párt táborának bővítéséhez és Orbán Viktor "hiteles kihívásához" szükséges üzeneteket. Ezt írja a Népszabadság hétfőn.

A dokumentum a Baloldaliság, Remény, Erő hármas jelszavára épül. Az akcióterv szerint kőbe kell vésni, hogy nem támogatnak semmilyen, a nyugdíjasoknak hátrányos lépést. Az MSZP fő ellensége a Fidesz, amellyel semmilyen kiegyezés nem lehetséges. A Jobbik szélsőséges párt, amelyet burkoltan sem lehet elismerni.

Az MSZP nem liberális párt, hiába próbálják ebbe a szerepbe belekényszeríteni – áll a dokumentumban, amely szerint adott helyzetben a Demokratikus Koalíció szavazóbázisának egészét, az LMP táborának pedig a felét tudják integrálni a sajátjukba. A dolgozat felveti a nyugati országokban nem ismeretlen “árnyékkormány” intézményét is, mint lehetséges erő- és kompetenciamutatást.