„Az elmúlt két évben teljesen leértékelődött a kultúra”

Karácsony GergelyKarácsony GergelyAz LMP szerint hiába nevezte meg kiemelt stratégiai ágazatként a kultúrát a kabinet, az elmúlt két évben ez a terület teljesen leértékelődött a kormány politikájában.

Karácsony Gergely, az LMP frakcióvezető-helyettese szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a kultúra azon kevés terület közé tartozik, amelyben a Fidesz valóban érdemi választási programot készített. Az abban foglaltak közül viszont csak nagyon kevés valósult meg, sőt sok területen a leírtak ellenkezőjét hajtották végre – tette hozzá.

Az ellenzéki politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a 2009-es, Minőség a kultúrában című stratégiában a Fidesz ígéretet tett a kiszámítható és biztos finanszírozásra. Meglátása szerint ezzel ellentétben már “drámai mértékű” a forráskivonás az ágazatból, amely nagyobb, mint az oktatásban vagy az egészségügyben. Hozzátette, eközben a megyei fenntartású kulturális intézmények azt sem tudják, hogy hogyan finanszírozzák őket jövőre. Arra is utalt, hogy miközben a kormányzat decentralizációt ígért, a valóságban egy nagyon jelentős központosítás látható. Ráadásul a szakmai szervezeteket is kihagyják a döntésekből – tette hozzá az ellenzéki képviselő.

Az országos közgyűjtemények kiemelt támogatására vonatkozó ígéret kapcsán Karácsony Gergely azt mondta, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója “beállt teremőrnek”, a Magyar Nemzeti Galériánál végelszámolást végző cégek jelentek meg, a Néprajzi Múzeum és a Magyar Természettudományi Múzeum jövője pedig nem tisztázott, mert épületeikre “rátette a kezét a kormányzat”.

A megyei múzeumhálózatot előbb államosították, majd ezt követően megpróbálták rábízni az intézményeket az azokat eltartani nem képes településekre – folytatta.

Szavai szerint a régészeti feltárások finomhangolására tett ígéret alatt senki sem azt értette, hogy ezeket a munkálatokat ellehetetlenítik. A filmtörvény kapcsán azt mondta, azt a szakmai szervezetek egyöntetű és vehemens tiltakozásától övezve alakították át. Elgondolkodtató, hogy egy magát nemzetinek mondó kormány ilyen kevés figyelmet szentel a kultúrának; az elmúlt két évben éppen ebből az ágazattól vonta el a legtöbb pénzt és ha gazdasági és a kulturális érdek ütközött, akkor mindig a lobbiknak engedett – fogalmazott.