"Erkölcsi megújulásra van szükség az egészségügyben"

"Erkölcsi megújulásra van szükség az egészségügyben"

Lezsák SándorErkölcsi megújulásra van szükség az egészségügy területén is azért, hogy ne legyenek visszaélések a betegségek és fogyatékosságok megítélésénél - mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke szombaton Lakiteleken.

 Lezsák Sándor szerint a gazdaság jobb teljesítőképességére van szükség ahhoz, hogy az egészségügy helyzete is rendeződjön, hogy ne legyen ez a “feszült, ideges, ingerlékeny hangulat”, ami táptalaja az olyan döntésnek, amely egyaránt sújthatja a beteget is, a költségvetést is.

Az Országgyűlés alelnöke utalt azokra a visszaélésekre, amelyek során “néhány száz, néhány ezer eset tulajdonképpen több tízezer embernek a betegségét, a tisztességét kérdőjelezi meg”. Erkölcsi megújulás nélkül ez a terület sem fog megváltozni, és gondolom, hogy a dolgok összefüggnek – fogalmazott Lezsák Sándor a lakiteleki Népfőiskolán megrendezett akadálymentes napon.

A Népfőiskola 13. alkalommal rendezte meg ebben az évben az egészségkárosultak napját, amelyen csaknem ezer vendég vesz részt a reggeltől estig tartó programokon. Lezsák Sándor elmondta, törvényhozóként, képviselőként állandó kapcsolatban áll ezekkel az emberekkel, akiktől a sorsukat, élethelyzetüket érintő kérdésben kap, “akár kéretlenül is javaslatot vagy éppen háborgást”. Tapasztalatai szerint az elmúlt esztendőben megnövekedett “a rágalomnak, a félretájékoztatásnak, a torzításnak” a száma, “képtelen dolgok keringenek” ebben a zárt világban, és teremtenek feszültséget teljesen feleslegesen.

Az állam nagyon kemény feladata, hogy ebben rendet teremtsen, a rendteremtés pedig érdeksérelemmel járhat – mondta a politikus, hozzátéve, ezt kell a minimumra csökkenteni. Az Országgyűlés alelnöke fontosnak tartja, hogy közvetlenül kapjon visszajelzést a fogyatékosokat is érintő jogszabály-módosítások hatásáról. Hangsúlyozta, a mostani átalakulás során – amikor megközelítőleg négyszáz törvényt, törvénymódosítást fogadott el a parlament és megszületett az új alaptörvény – teljesen természetes, hogy a törvényhozás követ el hibákat, ezeket rövid időn belül korrigálni kell.

“Erre is alkalmas ez az összejövetel, ha ilyen van, akkor magam is közreműködök abban, hogy egy módosító indítvány azonnal bekerüljön a parlamenti gépezetbe” – mondta Lezsák Sándor. A jó törvény nem zavarja túlságosan az életet – tette hozzá.

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kormányzati elfoglaltsága miatt nem tudott eljönni a rendezvényre, azért levélben köszöntötte a részvevőket.