"Hamar munka ritkán jó"

"Hamar munka ritkán jó"

Varga ZoltánA jövő évi költségvetés tervezete hatalmas megszorítást ír elő az önkormányzatok számára, rajtuk keresztül pedig a lakosságra. Ezért az MSZP számára elfogadhatatlan.

“Hamar munka ritkán jó. Az Orbán-kormány részéről sietve beterjesztett 2013-as költségvetési javaslat soha nem látott mértékben csökkenti az önkormányzatok támogatását. Konkrétan: az állam jövőre több forrást vesz el, mint amennyi feladatot átvesz, vagyis nem ad annyit sem, amennyibe azok ellátása ma kerül. Ha majd rohamosan romlani fog a közszolgáltatások minősége, ”kiderül”, amit folyamatosan mondunk: az önkormányzatok mind gazdasági, mind személyi vonatkozásban jó gazdái voltak az általuk ellátott feladatoknak, semmi szükség nem volt tehát azok elvételére.

Az új finanszírozási rendszerben rengeteg a bizonytalanság. Amellett, hogy a legjobb megoldás az önkormányzati autonómia széleskörű visszaállítása volna, a jelenlegi rendszernél még az is jobb lenne, ha az állam minden feladatot magához venne. Egy biztos: a megosztott feladatellátás csak káoszt okoz majd.

A kormány továbbra is azt a politikát folytatja, hogy nem közvetlenül vet ki adókat, hanem közvetve, jelen esetben az önkormányzatokra, végső sorban a lakosságra tolja a terheket. Amennyiben működtetni akarják településüket, kénytelenek lesznek adókat emelni, illetve újabb adókat kivetni. A jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslat a helyi önkormányzatok támogatását összesen 647,2 milliárd forintban állapítja meg, ami az előző évinél több mintegy 400 milliárd forinttal kevesebb. A csökkenést a feladatok elvonása is okozza, de elvonásra kerül a településre kimutatott szja és a települési önkormányzatok jövedelemdifferenciálódásának mérséklésére beállított támogatás, a gépjárműadó 60 százaléka és az illetékbevételek is.

Állításainkat alátámasztja az Állami Számvevőszék véleménye is, amely szerint a 2013. évi költségvetés az önkormányzatok számára (is) jelentős rizikót rejt. A jelenlegi számokat elnézve erősen kérdéses, hogy a feladatellátáshoz kapcsolódó finanszírozás egész évben megoldható-e. Ha nem, könnyen megállhat a helyközi járat, a szemétszállítás, röviden az élet a településeken.

Amennyiben a kormány a továbbiakban is ragaszkodik az alapvetően elhibázott, rossz gazdaságpolitikájához, a 2013-as költségvetés legnagyobb vesztesei az önkormányzatok, vagyis a magyar emberek lesznek.” – fogalmazott Varga Zoltán, az MSZP Önkormányzati kabinetvezetője, országgyűlési képviselője.