"Mádl Ferenc értéket szolgált"

"Mádl Ferenc értéket szolgált"

Áder János, fotó: Nagy Lajos/MTIMádl Ferenc sosem a hatalommal, hanem mindig a tudománnyal és az emberrel szemben volt alázatos; azt vallotta, hatalmat csak annak szabad adni, akinek az teher, aki inkább menekülne tőle. Ezt mondta Áder János köztársasági elnök szombaton Tihanyban, a volt államfőről elnevezett tér avató ünnepségén.

Áder János a tavaly elhunyt, egykori köztársasági elnök munkásságát felidézve kiemelte, hogy Mádl Ferenc politikusként nagy feladatokat kapott. Az államfő ezek között említette a privatizáció jogi kereteinek kidolgozását, a demokrácia szimbólumává váló bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer ügyének nemzetközi jogi kezelését, a független Akadémiát újrateremtő, a felsőoktatást megerősítő törvények megalkotását, a Nemzeti alaptanterv kialakítását, az egyházi iskolarendszer újjáépítését. Miért a tihanyi polgároknak jutott elsőként eszükbe, hogy Mádl Ferenc nevét ily módon is megörökítsék? – tette fel a kérdést Áder János, egyúttal a választ is megadta: mert szerették őt. “A tihanyiak szerették Mádl Ferencet, a  tudóst, a közéleti szereplőt, egy Veszprém megyei kicsi falu, Bánd szülöttét; tudták, bármikor megszólíthatják, mindegyikükhöz lesz kedves, közvetlen szava. Ám nemcsak szerették, hanem tisztelték is: nemcsak tudományos teljesítménye, vagy közéleti ragja, tisztségei, hanem a belőle áradó méltóság, emberi nagyság okán”.

Mádl Ferenc tér, Tihany

Mádl Ferenc tér, Tihany

A köztársasági elnök kijelentette, Mádl Ferenc Tihanyban otthon érezte magát. Felidézte egykori elődje életútját, tudományos eredményeit, szeretetét és elkötelezettségét a tudomány iránt, megbecsültségét a hazai, külföldi tudományos és társadalmi körökben. Felelősségérzete sose engedte – tette hozzá -, hogy konfliktusaival a nyilvánosságot traktálja; úgy gondolta, nem az számít, hogy mit akar, hanem hogy mit tud megtenni. Szigorú tudós, biztos erkölcsi alapokon álló, mégis pragmatikus politikus volt, aki a polgárosodásért tevékenykedett. Értékeket és nem pártokat szolgált, mégis döntő szerepe volt annak az együttműködésnek a kialakításában, amelynek eredményeképpen a rendszerváltozás folyamata 1998-ben ismét erőre kaphatott – hangsúlyozta az államfő. Hozzátette, Mádl Ferenc köztársasági elnökként (2000 és 2005 között) megőrizte “finoman visszahúzódó” közvetlenségét, azt a magatartást, hogy nem erőlteti rá magát senkire, de mindenkire és mindenre odafigyel. Mádl Ferencnek volt köszönhető, hogy az első megrendülés után a határon túli magyaroknak nem kellett végleg otthontalannak érezniük magukat Magyarországon – emlékeztetett az államfő Mádl Ferenc kiállására a kettős állampolgárság mellett. 

“Méltán viseli mától e tér Mádl Ferenc nevét. Fejet hajtani, tisztelegni jöttem a köztársasági elnök, a tudós, az akadémikus, a tanár emléke előtt ” – zárta beszédét az államfő. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint Tihany azzal, hogy Mádl Ferencről nevezte el megújult főterét, kifejezte ragaszkodását azon értékekhez, amelyeket Mádl Fernc is képviselt. 

Tósoki Imre (Fidesz-KDNP), Tihany polgármestere elmondta, öt éve fogtak az úgynevezett tihanyi legenda projektbe, amely során megújulnak a településnek a turisták által kedvelt részei; így a főtér is, amely szombattól Mádl Ferenc nevét viseli. Az egykori államfő sok időt töltött Tihanyban, barátságos viselkedése a helyiekkel bizonyította, hogy a magas pozíció nem jelenti az eltávolodást az emberektől, és azt is, hogy az igazi méltóság a lélektől ered és a természetes viselkedésben mutatkozik meg – idézte Mádl Ferenc alakját a hallgatóság elé az elöljáró. Az ünnepségen Korzenszky Richárd perjel, a tihanyi bencés apátság vezetője áldotta meg a teret és a Mádl Ferenc nevét viselő táblát, amelyet az egykori köztársasági elnök felesége, Mádl Dalma és Áder János együtt leplezett le.