Navracsics Tibor: történelmi lehetőségünk van, hogy ismét sikeres nemzet legyen a magyar

Navracsics Tibor: történelmi lehetőségünk van, hogy ismét sikeres nemzet legyen a magyar

Navracsics TiborMagyarnak lenni nem csak a nyelv elsajátítását jelenti. Erről beszélt hétfőn Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a hétvégi magyar iskolák első világtalálkozójának megnyitóján a Balassi Intézetben Budapesten.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint fontos az is, hogy a nyelvet milyen mértékben tudjuk művelni. Fontos emellett a történelmünk és – példaként említve a kokárda viselését – annak a szimbólumrendszernek az ismerete is, amely minket a magyar közösség tagjává tesz – jelentette ki Navracsics Tibor. A miniszter szerint könnyebb, vonzóbb egy olyan közösséghez tartozni, amely olyan országot jelenít meg, ami sikeres, fiatalos. Hangsúlyozta: a magyarok sikerei jórészt mindig a talpraállásból adódtak, és most „történelmi lehetőségünk van, hogy ismét sikeres nemzet legyen a magyar”.

A miniszter arról is beszélt, hogy szerinte Mohács, Világos, Trianon olyan fogalmak, amelyek egyszerre tartalmaznak tragédiát és hősiességet. Hozzátette, a magyarok számára ezek nem csak földrajzi helyek, hanem egyben történetek is, amelyek magyarrá tesznek bennünket.  Navracsics Tibor kulcsfontosságúnak nevezte azt a missziót, amelyet a hétvégi magyar iskolákban tanító tanárok vállalnak önként és a szabadidejük terhére. A miniszterelnök-helyettes rámutatott, eddig amikor nemzetpolitikáról beszéltünk, csak a határon túli magyarság került szóba és hagyományosan a Kárpát-medence magyarsága, ugyanakkor ma már látható, hogy az elmúlt 20 évben rohamosan nő a jelentőségük a nem tömbmagyarságban élőknek. Esetükben ugyanis fennállhat a nyelvvesztés veszélye, s a nyelv újra megtanulása óriási erőfeszítés.

A Balassi Intézetben július 9-15. között rendezik meg első alkalommal a hétvégi magyar iskolák világtalálkozóját, amely továbbképzés is a diaszpórában élő magyartanárok számára. Az intézet honlapján található ismertető szerint a rendezvény programja alapvetően egy érdekes és szerethető mai Magyarországot szeretne bemutatni. A résztvevőkkel közösen megpróbálják megtalálni azokat a kapcsolódási pontokat, amelyek felkelthetik egy harmadik vagy negyedik generációs magyar származású fiatal érdeklődését, vagy amelyek segítenek megtartani egy alig néhány éve szüleivel együtt kiköltözött gyerek kapcsolatát a hazájával – áll a tájékoztatóban. A találkozóra 5 kontinens 40 országának 100 magyartanárát várják.

Kapcsolódó cikkek