Nem hagyja annyiban a Közgép

Nem hagyja annyiban a Közgép

Közgép tüntetésFeljelentést tesz a cég székhelyénél demonstráló LMP-sek ellen a Közgép. A cég jogi képviselője Futó Barnabás, szerdán délután a Közgép épülete azt mondta, véleményük szerint megvalósult a közérdekű üzem működésének megzavarása, a személyi szabadság megsértése és a magánlaksértés is.

Az ügyvéd felhívta a figyelmet arra, hogy a közérdekű üzem működésének megzavarása, ha azt csoportosan követik el, 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Puskár Anett kommunikációs igazgató azt mondta, a cég előző nap már közleményt adott ki arról, hogy a korábban ellenük megfogalmazott vádak, amelyek szerint 350 milliárd forintnyi megbízást nyertek el, nem a cég megbízásainak az összege, hanem azoké a beruházásoké, amelyekben valamilyen formában részt vesznek. Hangsúlyozta, általában más társaságokkal együtt, konzorciumi formában dolgoznak. A kommunikációs igazgató visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint törvénytelenül jutottak megbízásokhoz. Hangsúlyozta, Magyarországon nagyon szigorú szabályok vonatkoznak arra, hogyan lehet elindulni a közbeszerzéseken. A Közgép mindig a közbeszerzési előírásoknak megfelelően tesz ajánlatot, és így nyerte el a megbízásokat is – jelentette ki.