Jó hír kerékpárosoknak

Jó hír kerékpárosoknak

Hétfőtől újabb tíz buszsávot használhatnak a kerékpárosok Budapesten egyebek mellett az Alkotás utcában, a Soroksári úton és a Hegyalja úton.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint 11 kilométerrel nő a kerékpárosok számára is használható buszsáv hossza a fővárosban. Az új helyszínek között szerepel a Vörösvári út, a Soroksári út, a Kőrösi Csoma Sándor út, a Krisztina körút, az Alkotás utca, a Hegyalja út, a Dózsa György út és a Pesti út. Az újonnan kijelölt szakaszokat az úttestre felfestetett sárga kerékpáros piktogram és a besorolás rendjét jelző kék, kerékpáros piktogrammal ellátott tábla jelzi. 

A BKK tapasztalatai szerint a már megnyitott buszsávokban a járatok menetideje tartható maradt. Az intézkedést a központ egyebek között  azzal indokolta, hogy a kerékpárosoknak biztonságosabb az úttest jobb szélén haladni, mint a buszsávtól balra eső belső sávban, amely így mentesül a kerékpáros forgalomtól, illetve vonzóbbá teszik az adott útvonalat a kerékpárral közlekedők számára. A hosszú, kiemelkedően nagy autóbusz-forgalmú és sok gyorsjáratot befogadó buszsávokban továbbra sem szabad kerékpározni. A BKK közútkezelői hatáskörben 2012-ben tíz helyszínen jelölt ki közös busz- és kerékpársávot összesen 6,5 kilométer hosszan, ezt az idén tizenöt meglévő buszsáv megnyitásával és egy közös busz- és kerékpársáv létrehozásával folytatja.