„Elfogadhatatlan a nyugdíjcsökkentés”

„Elfogadhatatlan a nyugdíjcsökkentés”

Mesterházy AttilaMesterházy AttilaAz MSZP elfogadhatatlannak tartja a nyugdíjak csökkentését, és azt követeli a miniszterelnöktől, tegye egyértelművé, hogy az időseknek járó juttatások összege nem lesz kevesebb. A szocialisták a rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásban részesülők özvegyi nyugdíját a felére csökkentő rendelkezés visszavonását is sürgetik.

Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető budapesti sajtótájékoztatóján pénteken úgy foglalt állást, semmilyen válságkezelési intézkedés nem érintheti a nyugdíjak összegét. A Fidesz már 1998-ban kezdődő első kormányzati ciklusában 19.000 forintot vett el a nyugdíjasoktól, és leállította a nyugdíjkorrekciós programot, most pedig Orbán Viktor ismét azt “lebegteti”, hogy a válságkezelés, illetve a költségvetési egyensúly érdekében hozzá kell nyúlni a nyugdíjakhoz – jelentette ki, megjegyezve, hogy a kormány egyelőre a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) próbálja bűnbakként beállítani.

A pártelnök arra hívta fel a figyelmet. az egészségkárosodottak ellátásáról szóló jogszabály úgy rendelkezik, hogy aki házastársa jogán özvegyi nyugdíjban, valamint rendszeres szociális járadékban részesült, és most rokkantsági vagy rehabilitációs ellátást kap, annak özvegyi nyugdíját – az összegtől függetlenül – a felére csökkentik.

Mesterházy Attila ezt embertelennek nevezte – mondván, hogy az sok idős embert nyomorba taszít -, és az intézkedés visszavonására szólította fel a kormányt. Szavai szerint a kormány két stadion árát tudja megspórolni az özvegyi nyugdíjakon, miközben döntésével több mint 140.000 ember biztonságát sodorta veszélybe, ennyien voltak ugyanis a tavalyi év végén a szociális járadékosok.