Székesfehérvár fejlesztené a szárazréti városrészt

Székesfehérvár fejlesztené a szárazréti városrészt

Több mint egymilliárd forintból fejlesztené Székesfehérvár önkormányzata a szárazréti városrészt. Az erre vonatkozó pályázatot napokon belül benyújtják a regionális fejlesztési tanácshoz.

Égi Tamás (Fidesz), a város gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere a témában tartott keddi sajtótájékoztatón elmondta: a belváros felújításakor vállalták az “ikerprojektet”, vagyis a szociális városrehabilitációt. Úgy vélte, sikeres pályázat esetén jelentősen javulhat az életminőség Szárazréten.

Törő Gábor (Fidesz) országgyűlési képviselő hangsúlyozta, a beruházás kilenc elemet tartalmaz majd, a benyújtandó pályázat összértéke maximum 1,2 milliárd forint lehet és 100 százalékos támogatás nyerhető el. Hozzátette, kizárólag ez a városrész felelt meg a pályázati kiírásban foglaltaknak.

A tervek szerint közösségi központot alakítanának ki a Vörösmarty Mihály Általános Iskola Farkasvermi úti tagiskolájában az épület teljes felújítása mellett. Bővítenék a szárazréti óvodát, két játszóteret hoznának létre közterületen és megújulna a Fatimai Boldogasszony római katolikus templom és plébánia épülete is. Felújítanák tíz utcában az útburkolatot, térfigyelő kamerarendszert építenének ki, valamint gyalogos- és kerékpároshíd épülne a Gaja-patak felett.

A pályázatot napokon belül benyújtják, döntés még az idén várható. A fejlesztés a tervek szerint 2015 júniusában fejeződne be.