Indul a szegedi roma szakkollégium

Indul a szegedi roma szakkollégium

romákBővül az előző tanévben indult keresztény roma szakkollégiumi hálózat, a legújabb intézmény Szegeden, a római katolikus egyház fenntartásában működik. Ezt írta szerdai számában a Magyar Hírlap.

A lap emlékeztetett: a hálózat létrejöttét tavaly márciusban jelentették be, a kezdeményezés a „cigányság társadalmi integrációjában több évtizedes hagyománnyal bíró keresztény történelmi egyházak” fenntartásában, az illetékes államtitkárság támogatásával valósulhatott meg.

Az első tanévben Budapesten a jezsuiták, Debrecenben a református, Nyíregyházán az evangélikus és Miskolcon a magyar görög katolikus egyház működtetésében indult meg a képzés a cigány egyetemisták és főiskolások számára. A társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárság a lap érdeklődésére megerősítette, hogy néhány héten belül célba érnek a roma szakkollégiumok által megpályázott, s elnyert támogatások. A működési költségeket hazai forrásból támogatják, míg a szakmai programok megvalósításához uniós pénzekre pályáznak.