„Nem akarok miniszterelnök lenni”

„Nem akarok miniszterelnök lenni”

FletóGyurcsány Ferenc, fotó: parameter.skNem akar kormányfőjelölt lenni a 2014-es parlamenti választáson Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció elnöke erről a szlovák hírügynökségnek beszélt szombaton.

“Akkor van a legnagyobb esélyünk a győzelemre, ha sikerül összefognunk az ellenzék széles köreit. Az ellenzék összefogását olyan személynek kell megtestesítenie, aki nagyobb kompromisszumok nélkül mindenki számára elfogadható. Köztudott, hogy közöttem és néhány ellenzéki vezető között nézetbeli konfliktus van” – mondta Gyurcsány Ferenc a Kossuth téren a TASR tudósítójának. “Az a fontos, hogy ebben a folyamatban a Demokratikus Koalíció által képviselt Nyugat-barát és józan polgári politika jelen legyen. Nem engedem, hogy jelöljenek, nem jelöltetem magam a miniszterelnöki tisztségre. Ha lesz közös jelöltünk, azt fogom támogatni” – jelentette ki a volt kormányfő, aki szerint a mai magyarországi helyzet drámai.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, Orbán Viktor miniszterelnöknek fokozatosan csökken a támogatottsága, és ezért jogi húzásokkal próbálja meg bebiztosítani, hogy politikai veresége esetén is hatalmon tudjon maradni. A DK elnöke úgy vélte, a budapesti Kossuth téren a héten folytatott éhségsztrájkja is hozzájárult ahhoz, hogy az emberekben fokozatosan tudatosuljon “a helyzet komolysága”.