az SZDSZ logójának részlete

Megszólaltak a szabaddemokraták! Rögtön javaslatuk is van

Megszólaltak a szabaddemokraták! Rögtön javaslatuk is van

SZDSZA SZDSZ közzétette három javaslatát az Országgyűlés tagjainak.

„A Szabad Demokraták Szövetsége fontosnak tartja, hogy az elmúlt hét nagy vihart kavart kijelentéseit és végeláthatatlan fogadalmait követően később se feledkezzünk meg a családon belüli erőszak áldozatairól, hogy ne csak egy üres, rövidtávú politikai célokat szolgáló nyilatkozatdömping maradjon meg a társadalom számára az elmúlt napokból! Az SZDSZ az alábbi kérésekkel fordul az Országgyűlés tagjaihoz:

1. A közelmúlt eseményei bebizonyították, hogy a nemrégiben létrehozott Terrorelhárítási Központ érdemi tevékenységéhez képest indokolatlanul nagy költségvetési támogatásban részesül, s ennek köszönhetően létezésének indoklási kényszerében egymásra halmozottan követ el súlyos szakmai hibákat, mint amilyen a Műegyetem Luke Skywalkerének lefegyverzése, a szállóigévé vált “mondjál kevesebbet, úgy nem tudnak belekötni” utasítás, illetve Csókakőnek, a szerencsétlen sorsú ártatlan falunak teljesen felesleges megszállása. Ezekből a kínos incidensekből, kudarcokból is látszik, a kevesebb talán több lenne. Alaposabb előkészítésre késztetné a TEK szakmai vezetését, ha az erőforrások nem szinte korlátlan mennyiségben állnának rendelkezésükre. Ezért javasoljuk, hogy a 2013-as költségvetés-tervezet módosításaikor a TEK egyébként is közel 30%-kal megemelt, mintegy 13 és fél milliárd forintos állami támogatásának legalább 10%-át csoportosítsa át az Országgyűlés a családon belüli erőszak visszaszorítására, az áldozatok támogatására, valamint a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NaNE) önkéntes aktivistái munkáinak támogatása javára!

2. Miután a kormánypárti frakció is kénytelen volt újrafogalmazni álláspontját a szégyenteljes Varga István-féle megszólaláshoz képest, elhárult az akadálya annak, hogy az Országgyűlés haladéktalanul törvényt alkosson a családon belüli erőszak áldozatainak védelmében. Tegye ezt annak figyelembevételével, hogy a távoltartás intézménye csak akkor lehet hatékony, ha arra alapul, hogy az ember élethez és a méltósághoz való joga elsődleges a tulajdonhoz való joggal szemben!

3. A megalkotandó törvény rögzítse a lelki bántalmazás tényállását is, ugyanis a kapcsolati erőszak előszobájának számító lelki terrort nem teljesen fedi le a hatályos BTK!” –fogalmaztak a szabaddemokraták.