Új szabályok a két tannyelvű iskoláknak

Új szabályok a két tannyelvű iskoláknak

könyveket cipelő kislányOktóber elejéig véleményezhető a két tannyelvű iskolák működésének szabályozására az Emberi Erőforrások Minisztériumában készült rendelettervezet. Ezt írta a Magyar Nemzet.

A lap hétfői számában azt írta, hogy egyebek mellett a szabályozás kimondaná: a két tannyelvű iskolákban legalább három tárgyat idegen nyelven kell tanítani minden évfolyamon. A középiskolákban a célnyelven kell tanítani mindazokat a tárgyakat, amelyekből a helyi tanterv szerint érettségizni lehet.

A kormányrendelet megszabná a követelményeket, amelyeket az iskoláknak teljesíteniük kell. Ezek alapján például az általános iskola végére minden tanulónak le kell tudnia tenni az alapfokú nyelvvizsgát, a középiskola végére pedig a középfokút.

Elfogadása esetén a rendelet 2013. szeptember 1-jén lép hatályba, passzusait a 2013/2014-es tanévben kellene alkalmazni az első, az ötödik, kilencedik és az előkészítő évfolyamokon, majd felmenő rendszerben a többi évfolyamon is – írja a lap.