„Fidesz-MSZP nagykoalíció a korrupció leplezésére”

„Fidesz-MSZP nagykoalíció a korrupció leplezésére”

A Jobbik szerint felháborító, hogy a Fidesz és az MSZP 2012-ben közös erővel tulajdonképpen megszüntette a parlamenti vizsgálóbizottság intézményét a korrupció leplezése érdekében. Ezt jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Gyüre Csaba az ellenzéki párt és az alkotmányügyi bizottság alelnöke.

A jobbikos politikus emlékeztetett rá, hogy az Országgyűlés hétfőn elutasította a Simicska Lajos és Nyerges Zsolt körüli, valamint a Fidesz-kormány mögött álló gazdasági cégbirodalom állami megrendeléseinek jogszerűségét átvilágító országgyűlési vizsgálóbizottság létrehozásáról szóló javaslat tárgysorozatba vételét.

Gyüre Csaba felhívta rá a figyelmet a hétfői vitában a kormánypárti képviselők az Országgyűlésről szóló törvény 24 paragrafusának első bekezdésére hivatkozva utasították el a bizottság felállítását. Ez a törvényhely kimondja, hogy csak olyan ügyben lehet vizsgálóbizottságot felállítani, amely interpellációval, kérdéssel, azonnali kérdéssel nem tisztázható ügy.

A Jobbik alelnöke kiemelte azt is: az Országgyűlésről szóló törvény vitájában ezt a bekezdést hat MSZP-s képviselő – Ujhelyi István, Harangozó Tamás, Mesterházy Attila, Lamperth Mónika, Bárándy Gergely és Simon Gábor – által benyújtott módosító indítvány hatására került bele a végleges törvényszövegbe.

Gyüre Csaba szerint ez a “nagykoalíciós összeborulás” tulajdonképpen megszüntette a parlamenti vizsgálóbizottsági műfajt.