Nem ez a legjobb megoldás?

Nem ez a legjobb megoldás?

Az Európai Unió Daphne programjának jelentése szerint gyerek- és nőellenesek a kórházak elé kitett inkubátorok, gyerekdobozok, amelyeket a többi között Magyarországon is alkalmaznak. Ez olvasható a Népszabadság keddi számában.

A jelentés tíz országban, köztük Magyarországon vizsgálta, hogy kik, miért és milyen körülmények között hagyják el újszülötteiket. Herczog Mária, a jelentés egyik készítője a lapnak elmondta, semmi sem bizonyítja, hogy a dobozok segítenének megelőzni a gyermekgyilkosságokat.

A lap által idézett becslések szerint Magyarországon évente körülbelül száz csecsemőt ölnek meg, de csak az esetek húsz százaléka derül ki. Eközben eddig 40 gyermeket hagytak kórházak elé kitett inkubátorokban. A felmérésben vizsgált nyugati országokban az állami gondozásban élő gyermekek 4 százaléka, míg Közép- és Kelet-Európában 32 százaléka került oda azért, mert szüleik elhagyták őket, főként a kórházakban.

Az összes gyereket tekintve az elhagyott kisgyermekek aránya Szlovákiában volt a legmagasabb 4,9 ezrelék, Csehországban 4,1 ezrelék, Lettországban 3,9 ezrelék, míg Dániában és az Egyesült Királyságban vagy Norvégiában elenyésző a szám. A jelentés szerint a gyermekek elhagyásának fő oka a szegénység. Ezt követi az anya fiatal kora, vagy az, ha egyedülálló, a csecsemő fogyatékossága, illetve a szülés utáni depresszió.