„A helyi közösségeket megtartó munkahelyteremtésre van szükség”

„A helyi közösségeket megtartó munkahelyteremtésre van szükség”

lmp logóAz LMP szerint fontos segíteni az embereket abban, hogy az otthonuktól távol is tudjanak munkát vállalni, azonban még fontosabb lenne olyan gazdasági modellt építeni, amelyben a munkavállaláshoz nem szükséges az otthon elhagyása.

Az LMP az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében azt írta, méltányolandó, hogy a kormány könnyíteni igyekszik azon dolgozók terhein, akik csak otthonuktól távol találnak munkát, az ellenzéki párt szerint azonban jól átgondolt, a munkanélküliségből a munkaerőpiacra kivezető foglalkoztatáspolitikai programra és a helyi közösségeket megtartó munkahelyteremtésre van szükség.

Hozzátették, az Orbán-kormány a közmunkát végállomásnak tekinti, hiszen nem hajlandó változtatni azon a szabályozáson, amely a közmunkásokat nyílt munkaerő-piaci munkavállalókként kezeli. Az LMP szerint ez tűnik ki a dolgozók mobilitását könnyítő rendeletből is, amelynek alapján “a statisztikák számára láthatatlan munkanélküliek”, a közmunkások ismét kimaradnak a támogatott álláskeresők köréből. Utaltak arra, hogy az LMP korábban már javasolta a támogatások közmunkásokra való kiterjesztését is, de ez elől elzárkózott a kormány.
 
Pozitívumként említették ugyanakkor, hogy visszaköszön a rendeletből az LMP-nek az a korábbi javaslata, a hátrányos helyzetű kistérségekre való tekintettel legyen rugalmasabb a támogatás a merev, száz kilométerre vonatkozó szabály helyett.

Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár csütörtökön ismertette a legfeljebb másfél évre adható lakhatási támogatás rendszerét. A támogatás akkor jár, ha a minimum három hónapja álláskeresőként nyilvántartott igénylő lakóhelye és új munkahelye legalább száz kilométerre van egymástól, illetve ha a tömegközlekedéssel történő utazás ideje naponta a 6 órát meghaladja.

Kapcsolódó cikkek