Polgári öntudat baloldaliaknak

Polgári öntudat baloldaliaknak

Szanyi TiborKét év dölyfös téboly után az Orbán-rezsim vergődésbe zuhant. Alig akad olyan nap, amely során bármi és annak az ellenkezője ne történhetne meg a magyar parlament - dicsőséget és szégyent egyaránt megélt - falai között. A mai magyar kormány Európa szégyenévé vált. Ezt írja Szanyi Tibor a magyar szocialista párt Európa-politikai Tagozatának elnöke.

 „Az európai baloldal programja világos: polgári öntudat és szabadság, haladáson alapuló és fenntartható gazdasági növekedés, igazságos adórendszer, társadalmi szolidaritás, egységes Európa. Ezt mi, magyar szocialisták is osztjuk. Véget akarunk vetni a populizmus, a megszorítások, a kizsákmányolás, a szétszakítottság és a nacionalizmus jobboldali – ezúttal orbáni – gyakorlatának.

A magyar történelem bizonysága szerint nemzetünk sajnos képes az önsors-rontásra. Legutóbb 2010-ben hozott olyan döntést, ami viszont páratlan az eddigiekhez képest, ugyanis külső ellenség híján saját magát lőtte lábon. 2010-ben magára húzott egy olyan formációt, amely megtagadta a demokrácia, az európai kultúra és hovatovább az emberi ész szinte minden vívmányát.

Két év dölyfös téboly után az Orbán-rezsim vergődésbe zuhant. Alig akad olyan nap, amely során bármi és annak az ellenkezője ne történhetne meg a magyar parlament – dicsőséget és szégyent egyaránt megélt – falai között. A mai magyar kormány Európa szégyenévé vált. Ha csak ennyi lenne az utóbbi két év mérlege, akkor azt mondhatnánk, hogy helyzetünk hamar orvosolható. (Sajnos, inkább azzal szembesülünk, hogy Orbánék minden kormányon töltött napja két nappal hosszabbítja meg hazánk gyógyulásának idejét.)

Az életet adó gazdaságunk legtöbb mutatója a nulla felé tart. Növekedés nincs, beruházás nincs, pénz nincs. Van viszont éhezés, szegénység és mindennek tetejébe tömeges végrehajtás. Pusztulnak értékeink, zuhan az életszínvonalunk, s a zálogházak is egyirányú utcává váltak. Infláció, elviselhetetlen rezsiköltségek és csillagászati élelmiszerárak övezik a magyar életet. A magyar vidéken tombol a munkanélküliség. A bűnözés és a megélhetés rokon fogalmakká válnak. Ez így bizonyosan nem Európa!

Orbánék kifosztották a jövő megtakarítási kasszáit, ám nyakló nélkül osztogatják a közvagyont a hűbéreseiknek, legyen az föld, vagy közpénz. Pár ezer fidesznyik tartja rettegésben a magyar népet. Kirúgás, hatósági vegzálás a sorsa mindazoknak, akik szólni mernek, vagy nem elég engedelmesek. Ez így bizonyosan nem Európa!
Alig találunk olyan magyar fiatalt, aki mindkét, de legalább fél szemével ne a külföldre menekülés ösvényére pillantana minden reggel. Szakembereink java alighanem már most külföldön van. Nyugdíjasaink korábban hihették, hogy gyermekeik is segítségükre lesznek, ma inkább azon törik a fejüket, hogyan adhatnának pár ezer forintot a munkanélküli unokájuknak. Ez így bizonyosan nem Európa! Minden magyar szocialistát, szociáldemokratát, munkapártit és hazaszerető embert hívunk arra, hogy csatlakozzon mozgalmunkhoz! Európai Magyarországot akarunk!

Az Európa-politikai Tagozat azt vállalja, hogy legjobb tudása és elkötelezettsége révén befolyásolja az MSZP politikáját. Kezdeményez, vitára ajánlja gondolatait és szakmai ismereteit hasznosítani kívánja Magyarország, a magyar baloldal sikere érdekében.

Az ma még homályos, vajon lesznek-e, és ha igen, milyen választások lesznek 2014-ben hazánkban, de az biztos, hogy 2014 derekán Európa parlamentet választ. Bízunk benne, hogy addigra sikerül a mai elnyomókat leváltanunk, s az európai választások nálunk is szabad körülmények között fognak zajlani. Az európai baloldal programja világos: polgári öntudat és szabadság, haladáson alapuló és fenntartható gazdasági növekedés, igazságos adórendszer, társadalmi szolidaritás, egységes Európa. Ezt mi, magyar szocialisták is osztjuk. Véget akarunk vetni a populizmus, a megszorítások, a kizsákmányolás, a szétszakítottság és a nacionalizmus jobboldali – ezúttal orbáni – gyakorlatának. Magyar dolgozók, kisemmizettek, demokraták, egyesüljetek!” – így fogalmazott Szanyi Tibor, az MSZP Európa-politikai Tagozatának elnöke.