Elfogták a gyanúsított rendőrt

Elfogták a gyanúsított rendőrt

Gödöllő RendőrkapitányságElfogták a gödöllői késeléssel gyanúsított rendőrt vasárnap kora reggel. Ez olvasható a police.hu-n.

A rendőrség honlapjára feltett közlemény szerint a Készenléti Rendőrség munkatársai elfogták F. István 32 éves gödöllői lakost, akit életveszélyt okozó testi sértés kísérlete bűntettének megalapozott gyanúja miatt kerestek.

Már szerda óta próbálták kézre keríteni a készenléti rendőrség dolgozóját, akit azzal gyanúsítanak, hogy bozótvágó késsel és egy viperával támadt rá egy férfira Gödöllő egyik szórakozóhelyén. Az eszközökkel többször megvágta, illetve megütötte a korábban vele vitába keveredő férfit, majd ismeretlen helyre távozott.
A rendőrök azóta sok helyen keresték: gödöllői lakásán, ismerősei, barátai körében, helikoptert és kutyákat is bevetettek felkutatása érdekében.

Az ORFK pénteken a Gödöllőn történt késeléssel kapcsolatban hangsúlyozta: a készenléti rendőrség a leghatározottabban elítél minden törvénysértést. A rendőrség honlapján olvasható közlemény szerint a készenléti rendőrség állománya megdöbbenéssel értesült a szerdán Gödöllőn elkövetett bűncselekményről, amelynek gyanúsítottja a szolgálaton kívül ott tartózkodó F. István rendőr főtörzsőrmester.

“Az állomány okkal bízik abban, hogy a kocsmai verekedés nyolc napon belül gyógyuló sérülést elszenvedő sértettjének egészségi állapota óráról órára javul” – fűzték hozzá.