Mesterházy Attila a vértanúkra emlékezik

Mesterházy Attila a vértanúkra emlékezik

Mesterházy AttilaOktóber 6-án a magyar történelem egyik legtragikusabb eseményére emlékezünk, a magyarság számára mégis büszkeséget jelent ez a nap. Így fogalmaz az MSZP elnöke.

“Büszkeséget, mert bár az 1948-49-es forradalom és szabadságharc elesett, a megtorlás pedig elérte az egykori hősöket, a történelmi dicsőség mégis az övék. A dicsőség a hősöké, mert a forradalomban született, a szabadságharcban nőtt meg a nemzeti öntudat, amit az ellenállás leverése, a tizenhárom aradi vértanú és Batthyány Lajos mártíromsága erősített tovább.  A szabadságharc elveszett, a célját mégis elérte: létezik és szabad a magyar nemzet, ehhez pedig kellett az október 6-án kivégzettek hősiessége is. Ezért gondol rájuk az egész nemzet hálával és nagyrabecsüléssel. Ezért emlékszünk a nevükre – és ezért tanítjuk meg azt a gyerekeinknek, szinte rögtön az ábécé után. Ennek a tizenhárom névnek máig ható üzenete, hogy a hazáért érzett felelősség cselekvésre kötelez, a szabadságért pedig mindenáron küzdeni kell, és érdemes. Emlékük annak bizonyítéka, hogy a magyarság le tudja rázni magáról az elnyomást, mert a hatalom önkényénél erősebb a magyar emberekben a szabadság iránti vágy.  Az aradi vértanúk példája arra tanít mindannyiunkat, hogy a hazafiság személyes meggyőződésünkön alapul, mégis közügy. Mert sokunk sokféle hazafiságából áll össze a közös nemzeti öntudat, amire büszke lehet minden magyar. E büszkeség megélésének szomorú, mégis felemelő napja október hatodika.” – írta Mesterházy Attila az MSZP elnök, frakcióvezetője.