Hiteles gazdaságpolitikát és új munkahelyeket ígér az MSZP

Hiteles gazdaságpolitikát és új munkahelyeket ígér az MSZP

Gúr NándorGúr Nándor, fotó: STOP/Leéb Ádám

Az MSZP hiteles gazdaságpolitikát, igazságos adórendszer kialakítását és új, adófizető munkahelyek létrehozását célozza 2014-től. Ezt mondta Gúr Nándor, az MSZP alelnöke szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten.

Az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának szocialista elnöke szerint ma kevesebb ember dolgozik az országban, mint a 2008-ban kezdődött gazdasági válság előtt, többségük pedig kevesebbet is keres.
    
Az ellenzéki politikus közölte, nőtt ugyan a minimálbér, ám ennek reálértéke 10 ezer forinttal kevesebb, mint a két évvel ezelőttié volt. A 15-24 éves korosztály csaknem 30 százaléka munkanélküli, sokan emiatt külföldre mennek. Gúr Nándor hozzátette: egyre többen dolgoznak 4-6 órában, míg a radikális adócsökkentésnek az adófizetők 85 százaléka látja kárát.
    
Katona Tamás, a Baloldali Tömörülés Platform alelnöke a sajtótájékoztatón a többkulcsos személyijövedelem-adó bevezetését és az önkormányzatok zavartalan működésének biztosítását sürgette. A volt pénzügyi államtitkár kitért arra, hogy a kormány 134 milliárd forintot akar kivonni az idei büdzséből. Ennek szerinte az lesz a következménye, hogy 2013-ra tolják át a közszféra kiadásait, így ez nem jelent valós megtakarítást.
    
A politikus gazdaságpolitikai félfordulatnak nevezte a gazdasági miniszter múlt héten bejelentett csaknem 400 milliárdos egyenlegjavító csomagját. Álláspontja szerint a kormány végre beismerte, hogy az eddigi út nem járható tovább, ám az irány még mindig nem jó. Példaként a pedagógusok elmaradt béremelését és a reálkeresetek csökkenését említette.