„Ez a gázellátás biztonságát erősíti”

„Ez a gázellátás biztonságát erősíti”

Rogán AntalRogán AntalA Fidesz támogatja a földgáz- és a vagyontörvény parlament előtt fekvő módosítását, a kormánypárti képviselőcsoport szerint ugyanis annak célja a magyarországi gázellátás és -tározás biztonságának erősítése. Ezt mondta Rogán Antal frakcióvezető hétfőn.

A fideszes Lázár János – a Miniszterelnökséget vezető államtitkár – pénteken terjesztette a Ház elé törvénymódosító javaslatát, amely szerint ha egy gáztározót üzemeltető cég vagy pedig annak közvetett, illetve közvetlen tulajdonosa eladásra kínálja tulajdoni részesedését, arra elővásárlási joga lesz az államnak. Ha nem állami beruházásban épül meg egy földgáztározó, akkor pedig a beruházó – az üzembe helyezés napján – köteles eladni azt az államnak.

Rogán Antal az indítvány célját firtató újságírói kérdésre tájékoztatóján kifejtette: ha egy magáncég által létrehozott gáztározót eladnak, mindenképpen elővételi jogosítványt kell biztosítani az államnak, mert e nélkül veszélybe kerülhet a gázellátás biztonsága. Magyarországnak egyértelműen az az érdeke, hogy ne ugyanazok az érdekcsoportok birtokolják a gáztározókat, mint amelyek egyébként a gázszállítást is biztosítják az országnak – mondta, hozzátéve: “minél több gázt tudunk tárolni, annál inkább megnő a gázellátás biztonsága”.

A frakcióvezető közölte, a törvény mindenkire vonatkozna, vagyis ha egy cég úgy dönt, eladja a tározót, az államnak – a tervek szerint – elővételi joga lesz. Jelezte, “államosítást így, ebben a formában” nem lát a javaslatban. Az indítvány annak megakadályozását szolgálja, hogy valaki átjátsszon egy gáztározót egy más külföldi érdekcsoport tulajdonába – mondta. Ugyanakkor Rogán Antal hangsúlyozta, a Fidesz egyetért azzal, hogy hosszú távon az a jó, ha a gáztározók az állam tulajdonában vannak.