Átadták az új villát

Átadták az új villát

villaÁtadták a megújult Rippl-Rónai-villát Kaposváron, az egyholdas parkban álló Róma-hegyi házat a megye és a város uniós pályázati támogatással, csaknem 240 millió forintból újíttatta fel.

A tavaly kezdődött munkálatok során felújították az 1868-ban épült kétszintes villát, a különálló műtermet, a melléképületeket, valamint a parkot. Emellett egy irodalmi és zenei estekre, tanácskozásokra alkalmas, akadálymentes, föld alá süllyesztett látogatóközpont is megépült, amelynek kiállítótere irodalmi és zenei estek, tanácskozások színteréül szolgál, alkotótáboroknak, szakköröknek, előadásoknak ad majd helyet.

“Rippl-Rónai a miénk, kaposváriaké” – hangsúlyozta Szita Károly polgármester az ünnepségen mondott köszöntőjében. Hozzátette: Kaposvár neve összefonódott Rippl-Rónaiéval, és ez kötelességet is jelent. Ezért újították fel a művész egykori otthonát, lehetőséget adva mindenkinek, hogy megismerhesse a kort, amelyben alkotott, egyúttal “lehetőséget adva az utódoknak, hogy ők is tovább őrizzék mindazt, amit mi fontosnak tartottunk” – fogalmazott. 

Gelencsér Attila, a Somogy megyei közgyűlés elnöke felidézte: 1970-ben született meg a döntés, hogy legyen emlékház Rippl-Rónai egykori otthona. A mostani felújításról elmondta: nem volt egyszerű feladat, hiszen úgy kellett megvalósítani, hogy egyszerre hozza vissza az egykori hangulatot és feleljen meg a mai kor igényeinek. A közgyűlés elnöke reményét fejezte ki, hogy a felújítás elnyeri a kaposváriak tetszését. 

Rippl-Rónai József (1861-1927) haláláig a Róma-hegyi villában élt. A pajtaépületből átalakított műteremben alkotott, galambokat, méheket, szarvasmarhákat tartott és volt egy szamara is, amelynek néhány éve – egy kordé elé fogva, amivel a művész “lejött” a városba – a kaposvári sétálóutcán is emléket állítottak. 

A tulajdonos Somogy Megyei Önkormányzat – a kaposvári önkormányzat kérésére – 2011 decemberében megállapodott a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal, hogy a tulajdonában lévő Róma-hegyi villa ne az állam, hanem Kaposvár tulajdonába kerüljön. Ennek értelmében a város 2013. január 1-jén átveszi a Róma-hegyi emlékmúzeumot, ahol a Rippl-Rónai-hagyatékot alkotó 212 mű közül 71 látható.

Kapcsolódó cikkek