„Félelem nélkül szolgáljunk Istennek”

„Félelem nélkül szolgáljunk Istennek”

Bölcskei GusztávBölcskei GusztávA reformáció mai programja, hogy "megszabadulva, félelem nélkül" szolgáljunk Istennek. Ezt mondta Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke vasárnap Budapesten.

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) rendezvényén – az Október a reformáció hónapja elnevezésű programsorozat keretében tartott istentiszteleten – Bölcskei Gusztáv megjegyezte: a reformáció az egész kereszténység ügye, szellemisége pedig meg tudja nyitni a szíveket “a nagy testvéregyháznál” is. Utalt arra, hogy 50 éve kezdődött a II. vatikáni zsinat, “a nagy ablaknyitás után mostanában azonban valami olyasmi hallatszik onnan, hogy Kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak!”.

A református püspök emlékeztetett arra, Luther Mártont “emésztette, hogy hogyan találhatná meg az irgalmas Istent, (…) és amikor rájött a bűnbocsánat erejére, felszabadult”, s “így van ezzel mindenki, aki Szentlélekkel telik meg”.

Az úrvacsorás istentisztelet liturgiájában a MEÖT tagegyházainak főpásztorai szolgáltak. A reformáció hónapja október, amelynek utolsó napján, október 31-én világszerte arról emlékeznek meg, hogy Luther Márton német Ágoston-rendi szerzetes és egyetemi tanár, a reformáció megindítója 1517-ben e napon tűzte ki 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára. Tételeivel a búcsúcédula-árusítások körüli visszaélések ellen is tiltakozott, kétségbe vonva a pápa jogát a bűnök megbocsátására.

Magyarországon 1939-ben rendezett első alkalommal protestáns napokat a református és az evangélikus egyház. A hagyományt 1993-ban újították fel, az eseménysorozatba azóta a MEÖT más tagegyházai is bekapcsolódtak. Az ökumenikus tanács a korábbi években meghirdetett országos protestáns napok kiterjesztéseként hirdette meg a reformáció hónapját.

A MEÖT 1943-ban alakult, tagegyházai között található a magyarországi református, evangélikus, baptista, metodista, anglikán és pünkösdi egyház, valamint öt ortodox egyházi szervezet. A tanács munkájában számos egyház, egyházi szervezet megfigyelő státussal vesz részt, köztük a katolikus és az unitárius egyház.

Kapcsolódó cikkek