Több munkahelyet akar az MSZP

Több munkahelyet akar az MSZP

Gúr NándorGúr Nándor

Az MSZP szerint a kormányváltás óta nem történt előrelépés a foglalkoztatáspolitikában, nyoma sincs 250.000 új munkahelynek, csak a közfoglalkoztatottak és a részmunkaidőben dolgozók száma nő dinamikusan.

Gúr Nándor, a szocialista párt alelnöke szerdán sajtótájékoztatón azt mondta, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a harmadik negyedévében 3.936.000 volt a foglalkoztatottak száma, ami lényegében megegyezik a pénzügyi-gazdasági válság előtti szinttel. Ugyanakkor véleménye szerint sokat romlott a munkaerőpiac szerkezete.
    
A KSH jelentése alapján egy év alatt nyolcvanezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, Gúr Nándor viszont azt hangsúlyozta, hogy ez elsősorban a közfoglalkoztatottak számának 30.000-50.000-es gyarapodásával magyarázható, másrészt azzal, hogy sokkal több a részmunkaidőben dolgozó.
    
A parlament foglalkoztatási bizottságának MSZP-s elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány tíz év alatt egymillió új, adózó munkahelyet ígért, és noha ebből időarányosan kétszázötvenezernek már meg kellene lennie, “semmi sem történt”.
    
A kedvezőtlen jelek közé sorolta, hogy a pályakezdők foglalkoztatási rátája mindössze 19 százalék, a munkanélküliség pedig eddig nem látott szintre, csaknem 30 százalékra nőtt a körükben. Északkelet-Magyarországon a foglalkoztatottság szintje nem éri el az 50 százalékot, és a közmunka kiterjesztése ellenére is négyezerrel csökkent egy év alatt a foglalkoztatottak száma. A tavalyinál huszonnégyezerrel többen vannak ugyanakkor azok, akiket határozott időre alkalmaznak, vagyis nincs biztos munkahelyük – sorolta.
    
Kitért arra is, hogy a kormány 22 ezerrel csökkenteni akarja a közszférában dolgozók számát, valamint arra is, hogy az egymillió új munkahely mellett a Fidesz másik lényeges ígérete, a radikális adócsökkentés sem teljesült, a kiskeresetűek rosszul jártak az egykulcsos adóval, míg a jómódúakat jövőre a szuperbruttósítás megszüntetése is segíti.