Az LMP az ország függetlenségéért aggódik

Az LMP az ország függetlenségéért aggódik

Heltai LászlóA zöld ellenzéki párt szerint veszélyezteti Magyarország függetlenségét a kormány energiapolitikája, amely az orosz földgáz eddiginél még nagyobb arányú behozatalára irányul.

Heltai László, az LMP szóvivője vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón azt mondta: az ország energiafelhasználásának 35-40 százaléka származik orosz gázimportból, és Magyarország a Déli Áramlat földgázvezetékből ugyanúgy a Gazprom orosz cégtől kapja majd az energiaforrást, mint eddig. Heltai László hangsúlyozta, Magyarország elemi érdeke az lenne, hogy hazai forrásból elégítse ki az energiaigényeket, “amit meg nem muszáj elfogyasztanunk, azt takarítsuk meg”.     Szavai szerint a háztartások kiadásaik 40 százalékát energiára költik, ami főképp orosz földgázból származik, ennek felét azonban tíz év alatt meg lehetne takarítani hazai megújuló energiaforrásokból, így geotermikus energia fejlesztésével, közösségi fűtőművekkel, a házak szigetelésével és kazáncserével. Ezzel munkahelyeket lehetne teremteni vidéken ahelyett, hogy külföldre fizetnénk az energiáért – jelentette ki. Idézte Balogh Lászlót, a Magyar Megújuló Energia Szövetség nemrégiben lemondott elnökét, aki azt mondta: “a kormány (…)  nem foglalkozik a hazai energiaforrásokkal”. 

A Déli Áramlat földgázvezeték magyarországi szakaszáról szóló részvényesi megállapodást szerdán írta alá Budapesten Baji Csaba, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója és Alekszandr Medvegyev, a Gazprom elnökhelyettese. Az aláírás után Baji Csaba elmondta: végső döntést hoztak a Déli Áramlat földgázvezeték 229 kilométeres magyarországi szakaszának megépítéséről, ezt az MVM Zrt. szerda délelőtti közgyűlése megerősítette.

Kapcsolódó cikkek