Ez lett a legerősebb ellenzéki erő

Juhász Péter, a Milla Egyesület elnöke, Bajnai Gordon, a Haza és Haladás Egyesület alapítója és Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke A Medián felmérése szerint az október 23-án megalakult Együtt 2014 mozgalom máris a legjelentősebb ellenzéki erővé vált.

A HVG számára készített felmérés alapján – amelyet a hvg.hu már szerdán ismertetett – az új csoportosulás megjelenése felbolygatta a pártok erőviszonyait. Ha csak az eddig is csatasorban álló pártokra lehetne szavazni, az október végi pártpreferenciák nem sokban térnének el a szeptemberiektől. Ha viszont a szavazócédulára felkerül az Együtt 2014 is, Bajnai Gordonék szervezete a teljes választókorú népesség 14 százalékának támogatására számíthat, ami a választani tudó biztos szavazók között 22 százaléknyi voksot jelent. Ezzel a Haza és Haladás Egyesület, a Milla Egyesület és a Magyar Szolidaritás Mozgalom által létrehozott Együtt 2014 a legerősebb szervezet az ellenzéki oldalon. 

A Medián kutatása szerint a Fidesz 38, az Együtt 2014 22, Jobbik 16, az MSZP 15, az LMP 4, a Demokratikus Koalíció (DK) 3 százalékon áll a választani tudó biztos szavazók között. Az összes megkérdezett közül a Fideszt 22, az Együtt 2014-et pedig 14 százalék választaná, a Jobbik és az MSZP támogatottsága 10-10 százalék, az LMP 3, míg a DK 1 százalékra számíthat. Az új ellenzéki formáció támogatóinak döntő része két forrásból származik: több mint négytizedük eredetileg az MSZP-t választotta volna, 36 százalékuk viszont ezt megelőzően egyik pártot sem támogatta. 

A választói mozgalom létrejöttéről a megkérdezettek 61 százaléka értesült, a teljes szavazókorú népesség 53 százaléka azt is tudta, hogy a mozgalmat Bajnai Gordon volt kormányfő neve fémjelzi. A korábbi miniszterelnök a politikusok népszerűségi listáján is második, csak Áder János köztársasági elnök előzi meg. Az államfő tetszési indexe 43, Bajnai Gordoné 41 százalék. 

Az október utolsó hetében készült felmérés alapján a szavazókorú népesség 37 százalékának nincs pártja, és a megkérdezettek mindössze 40 százaléka mondta azt, hogy biztosan részt venne a választáson.