"Vonják felelősségre a 2006-os rendőri erőszak miatt a politikai vezetőket is!"

"Vonják felelősségre a 2006-os rendőri erőszak miatt a politikai vezetőket is!"

Gaudi-Nagy TamásGaudi-Nagy TamásA jobboldali ellenzéki párt üdvözli, hogy vádemelés mellett döntött az ügyészség a 2006-os őszi rendőrterror kapcsán az érintett rendőri vezetők ellen, de azt követelik, hogy a felelős politikai vezetők és rendőrparancsnokok ellen terrorcselekmény miatt emeljenek vádat.

Gaudi-Nagy Tamás emlékeztetett rá, hogy a Debreceni Katonai Ügyészségen egyesítették a folyamatban lévő feljelentéseket, egyúttal a nyomozásokat lezárták és vádat emeltek összesen 14 volt, illetve jelenlegi rendőrtiszttel szemben. A gyanúsítottak között van Gergényi Péter volt budapesti, illetve Bene László volt országos rendőrfőkapitány is. 

A jobbikos politikus szerint ugyanakkor elfogadhatatlan, hogy a mai napig egyetlen politikai vezető ellen sem emelt vádat az ügyészség a 2006 őszén történtek miatt. Éppen ezért a Jobbik követeli, hogy a súlyosabb büntetéssel járó terrorcselekmény bűntette miatt emeljenek vádat “a 2006-os rendőri erőszakot irányító” rendőrök és azért felelős politikai vezetők, elsősorban Gyurcsány Ferenc ellen.