illusztráció

Jövőre folytatódhat a diákok társadalmi érzékenységét erősítő program

Jövőre folytatódhat a diákok társadalmi érzékenységét erősítő program

Jövőre folytatódhat a diákok társadalmi érzékenységét erősítő program az iskolákban - erről az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális államtitkára beszélt pénteken Budapesten, a Találkozópont program záró rendezvényén.

Soltész Miklós a SYMA csarnokban, a mintegy félezer diák előtt azt mondta: a most véget ért, 92 millió forintos európai uniós projekt sikere azt jelzi, hogy a fiatalokban él a szolidaritás, és megvan az igény arra, hogy megismerjék, megértsék a tőlük eltérő körülmények között élőket.

A projektet még szeptember közepén indította az Emmi három civil szervezet részvételével; a cél az előítéletek oldása volt.

Soltész Miklós arról is beszélt, hogy bár már a fiatalok között is érzékelhetőek előítéletek, ők azok, akik a nyitottságukkal ezektől a legkönnyebben meg tudnak szabadulni.

Az államtitkár elmondta: a programmal azt akarták elérni, hogy a 10-19 éves fiatalok személyes tapasztalatokat szerezve megismerjék a hátrányos helyzetű vagy nehézségekkel élő csoportok, köztük a romák, a fogyatékosok és az idősek életét. Az általános iskolákban és középiskolákban rendhagyó osztályfőnöki órák keretében a diákok személyes kapcsolatba kerülhettek, beszélgethettek egy-egy idős vagy roma emberrel, illetve fogyatékossággal élőkkel.

A most véget érő országjáró programban úgynevezett tapasztalati szakértők vettek részt, köztük például Orsós Zsolt vak paralimpikon, szolidaritási nagykövet, Krizbai Teca énekes és Erőss Zsolt hegymászó. Az uniós és hazai forrásból elindított projekt során 41 település 53 intézményébe jutottak el, és 109 órán mintegy 3500 fiatalt értek el.

A projektben három szervezet vett részt: a Salva Vita Alapítvány a fogyatékos emberek életét, mindennapjait ismertette meg a fiatalokkal, a Boldog Ceferino Alapítvány a romákkal kapcsolatos negatív előítéletekkel szemben pozitív életutakat mutatott be, míg a Katolikus Szeretetszolgálat a nemzedékek közötti szolidaritást erősítette.