Növekszik a nyírségi nagyváros lakossága

Növekszik a nyírségi nagyváros lakossága

Az országos tendenciák ellenére továbbra is nő Nyíregyháza lakóinak száma, jelenleg 119 104-en élnek a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen. Ezt mondta Szemán Sándor, a város címzetes főjegyzője pénteken, amikor ünnepélyesen lezárták a település temetői főkönyvét.

A helyi önkormányzati hivatal vezetője hozzátette, az utóbbi évtizedben, ha “szelíd mértékben is”, de évről, évre emelkedést mutat a nyírségi nagyváros állandó lakóinak száma. Az ideiglenesen a településen tartózkodókkal, dolgozókkal és tanulókkal együtt jóval több mint 120 ezren élnek jelenleg a szabolcsi megyeszékhelyen, amely az ország hetedik legnagyobb városa.

A főjegyző hozzátette, az ország 23 megyei jogú városa közül Nyíregyháza mellett csak Debrecen mondhatja el magáról, hogy nem csökkent a lakóinak száma 2012-ben.

Jászai Menyhért (Fidesz-KDNP), a város alpolgármesterének tájékoztatása szerint az idén eddig 992 nyíregyházi újszülöttet vettek nyilvántartásba. 

A születésszám 2010 óta növekszik, tavalyelőtt 912, a múlt évben pedig 958 volt, de alatta marad az utóbbi fél évtized rekordjának, a 2009-es 1197 születésnek.

Az alpolgármester megjegyezte, hogy Nyíregyházán található a térség legnagyobb kórháza, a Jósa András Oktató Kórház szülészetén az idén eddig 3290 gyermek látta meg a napvilágot, mivel a környékről sokan választják a gyógyintézetet. Tavaly 3169, 2010-ben pedig 3093 gyermek született a nyíregyházi kórházban. A fél évtizedes csúcsot a 2008-as év tartja, 3670 születéssel.

Szemán Sándor arról is szólt, hogy az idén csökkent viszont a házasságot kötők száma Nyíregyházán. A múlt esztendőben 1392 helyi lakos mondta ki a boldogító igent, most 1296.

Szekrényes András, a nyíregyházi temetői főkönyv ünnepélyes zárásán elmondta, hogy a helyi sírkertekben 2012-ben 1220 elhunytat helyeztek végső nyugalomra. Ennél több helyi lakos, 1271 halt meg, többen azonban más települések temetőiben nyugszanak.

Tavaly 1098, tavalyelőtt pedig 1162 volt az elhunytak száma a nagyvárosban. A halottak 54 százalékát ma már a hozzátartozók kérésére elhamvasztják, a koporsós temetések aránya kisebb lett, az idén 46 százalék volt.

A temetői főkönyv első oldalán 1837-ből található az első gondnoksági pecsét, 175 éve tartják nyilván az elhunytakat. A főkönyvet 1947-ig minden évben ünnepélyesen zárták le a város mindenkori vezetői, majd 50 éven át szünetelt ez a hagyomány, de 1997-ben újra bevezették e régi szokást.

A temetkezési vállalatnál jelenleg 90-en dolgoznak, az éves árbevétel a különböző szolgáltatásokkal együtt az idén 570 millió forint lesz, a tavalyi 550-en szemben.