Fél nap alatt elfogtak egy rablópárt a fővárosban

Fél nap alatt elfogtak egy rablópárt a fővárosban

Tizenkét órán belül elfogták a rendőrök azt a két embert, aki szerda hajnalban a gyanú szerint bántalmazott és kirabolt egy taxist a XI. kerületben. Ezt közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu-n csütörtökön.

A közleményben azt írták, a jelenlegi adatok szerint a 30 éves férfi és a 20 éves nő szerda hajnalban a IX. kerületi Boráros téren taxiba száll, a vezetőt egy XI. kerületi kietlen területre irányították, ott megfenyegették, bántalmazták és elvették a pénzét, valamint a mobiltelefonját. Az újbudai nyomozóknak tíz órán belül sikerült azonosítaniuk az elkövetőket, akiket XI. kerületi tartózkodási helyükön elfogtak, és a házkutatás során megtalálták a sértettől zsákmányolt mobiltelefont is.

Megállapították, hogy a két budapesti lakos korábban a XVIII. kerületben is elkövetett egy hasonló jellegű rablást.

A gyanúsítottak ellen rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.