Lebukott a csaló

Lebukott a csaló

Csaló kamionsofőrCsaló kamionsofőrt vett őrizetbe a rendőrség a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vaján. A férfi négymillió forint értékű szállítmánnyal lépett meg egy konzervgyárból.

Fedor Rita, a térségi rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese kedden sajtószóvivő elmondta, a rendőrségen február 20-án tettek feljelentést, amely szerint a tyukodi telephelyről egy kamionos elszállított négymillió forint értékű konzervet, de a rakomány nem érkezett meg a megrendelőhöz.

A nyomozók hétfőn egy vajai telepen megtalálták a szállításhoz használt kamiont és az eltulajdonított árut, sőt a sofőrt is, egy 35 éves, szállítmányozással foglalkozó nyíregyházi férfit. Kiderült, a gyanúsított álnéven, lopott forgalmi rendszámmal ellátott teherautóval szerzett megbízólevelet a konzervgyári szállításhoz.

A nyomozók a vajai telephelyen több millió forint értékben találtak még szeszes italokat és háztartási berendezéseket, amelyekhez feltehetően hasonló módon juthatott a fuvarozó – tette hozzá Fedor Rita. A rendőrség kezdeményezi a csaló kamionsofőr előzetes letartóztatását.