Tiltakoznak az útfelújítás elmaradása miatt

Tiltakoznak az útfelújítás elmaradása miatt

útfelújításTöbb mint ezer gyömrői lakos petícióban követeli a település egyik legforgalmasabb útjának felújítását a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatójától. Nemleges válasz esetén tiltakozó akciók is lehetnek.

A petíció szerint, amit Gyenes Levente polgármester (Gyömrő 2000 Kör) küldött, a járásközpont Monort a 31-es úttal összekötő 3111-es út gyömrői szakaszán, a Dózsa György utcában és a Bajcsy-Zsilinszky utcában egymást érik a kátyúk, a nagy teherautó-forgalom miatt repedeznek a házfalak, és elviselhetetlen a zaj. A tiltakozók érvként hozzák fel, hogy az útpadka szinte “eltűnt”, a burkolat “szétesett”, javítgatni már nem is lehet. Ezért, valamint a kevés zebra miatt a sűrű forgalomban – sokszor babakocsival – “szlalomozó” emberek testi épsége érdekében követelik a közút fenntartójától a két városrészt elválasztó útszakasz rendbetételét.

Mint írják, a hosszú szakaszon – egymástól három kilométerre – mindössze két gyalogátkelőhely található, ezért kérik továbbiak kiépítését, legalább ötszáz méterenként. Ha most sem kezdenek hozzá a felújításhoz, tiltakozó akciókra is számíthatnak – olvasható a petícióban, amelyet mások mellett az összes felettes szervnek és hatóságnak is megküldtek.

Uniós források hiányában idén már nem tudják felújítani a 3111-es utat, ám burkolatjavításokra van mód – közölte az MTI érdeklődésére, a petícióra válaszul Pécsi Norbert, a Magyar Közút szóvivője. Kifejtette, hogy az Új Széchenyi Terv Regionális Operatív Programok keretében Pest megyében idén 85 kilométernyi, a gyömrőinél rosszabb állapotú mellékút felújítására nyílik lehetőség. Mivel a programba tartozó beruházások listáját már lezárták, csak a 2014-2020-as európai uniós költségvetési időszakban lesz forrás további útkorszerűsítésekre. A gyömrőiek pár héten belül ideiglenes kátyúzásra, a melegaszfalt-keverő telepek újraindulását követően (április körül) pedig tartósabb burkolatjavításra számíthatnak – tette hozzá.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ megbízásából bonyolíthatja le hazai források felhasználásával a felújítási munkálatokat, mivel társaságunk csak üzemeltetője, nem pedig vagyonkezelője a hazai országos közúthálózatnak – magyarázta Pécsi Norbert.

A gyalogátkelők kijelölése, terveztetése és kivitelezése a hatályos jogszabályok alapján önkormányzati feladatkör – reagált a zebrák hiányát kifogásoló észrevételre a szóvivő.