„A szocialisták még mindig nem hagytak fel a sajtó és a közvélemény manipulálásával”

„A szocialisták még mindig nem hagytak fel a sajtó és a közvélemény manipulálásával”

A Kereszténydemokrata Néppárt szerint az MSZP kampányfilmjében szereplő újságok bemutatása elárulja, hogy a szocialisták még mindig nem hagytak fel a sajtó és a közvélemény manipulálásával.

A kisebbik kormánypárt kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott, az MSZP még mindig azt hiszi, hogy “a nemzetközi proletár-internacionalizmus szellemében” szabadon használhatja a hazai és a külföldi csatornák tudósításait. A szocialista politikusok ma is a régi módszert követik, a régi reflexek szerint cselekszenek, semmit sem tanultak, csak a lejáratást és az elbitorlást – írták.

A KDNP követeli a tiszta közélet és a politikai kampányok átláthatósága érdekében, hogy az MSZP hozza nyilvánosságra azokat a megállapodásokat, amelyeket az ATV-vel, a Hír TV-vel és más médiatársaságokkal kötött képanyagaik bemutatására. Elítélik a “hazug és tolvaj” módszereket, és a törvénytelen gyakorlatot – tették hozzá.

A KDNP egyben visszautasítja azt “a szándékos lejárató, aljas beállítást, amellyel az MSZP filmje a közoktatási államtitkár munkáját bemocskolja”. A kereszténydemokraták minden eszközzel támogatják Hoffmann Rózsát és a köznevelési rendszer folyamatban lévő átalakítását, az egyenlő esélyeket biztosító, minőségi közoktatás és a pedagógusok munkájának méltó elismerése érdekében – zárul a közlemény.

A húszperces kisfilmet vasárnap mutatta be Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, és azt mondta, a film Magyarország ma elnevezésű kampányuk része. A kampányfilmben egyebek mellett az hangzik el, hogy Orbán Viktor kormányzása tönkretette az országot, a kormánypropaganda pedig elszakadt a valóságtól.

Több médium is tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy az MSZP engedély nélkül használta fel az általuk készített anyagokat. A Terrorelhárítási Központ szintén jelezte, tőlük sem kért engedélyt az általuk készített felvételek felhasználásához az MSZP. Hétfőn Puskás Ferencné, az egykori világhírű magyar labdarúgó özvegye is tiltakozását fejezte ki Puskás Ferenc nevének kampánycélú felhasználása ellen. Vásárhelyi Gábor, Bartók Béla szerzői jogainak magyarországi örököse is kifogásolta, hogy a kampányfilmben felhasználták Bartók Béla nevét és fényképét.

Török Zsolt, az MSZP szóvivője hétfőn az M1 Ma reggel című műsorában azt mondta, szabályszerűen jártak el, amikor a párt kisfilmjében felhasználták az RTL Klub híradójának részleteit. Álláspontjuk szerint a közösségi videomegosztó portálon bárki szabadon felhasználhatja a felvételeket, ha megjelöli a forrását, és ennek ők eleget tettek, mert, mint fogalmazott, egyértelműen és jól látszik, hogy a filmhez használt képanyagok mely televíziótól származnak.

Kapcsolódó cikkek