Az agrár szakok erősítésére kap támogatást az iskola

Az agrár szakok erősítésére kap támogatást az iskola

mezőgazdasági iskolaMintegy 430 millió forint költségvetési támogatásból korszerűsítheti épületeit és fejlesztheti gyakorlati képzésének infrastruktúráját a karcagi Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium. Ezt közölte az intézmény igazgatója az MTI-vel.

Gyökeres Sándor elmondta, az évek óta a Vidékfejlesztési Minisztérium fenntartásában lévő, több mint ötszáz tanulót oktató iskolában a napokban a tárcavezető jelentette be a hírt.

Az igazgató tájékoztatása szerint a forrást elsősorban a szakképzés, ezen belül is a mezőgazdasági és az agrár-környezetvédelmi profil erősítésére, az említett szakok infrastruktúrájának és eszközparkjának korszerűsítésére fordítják.

Így a terveik között szerepel egy-egy arató-cséplő, permetező, illetve vetőgép beszerzése, amelyek a 65 hektáros, zömében szántóföldi növények termelésére használt tanterület művelését könnyítik majd. Emellett egy régebbi épület felújítása és átalakítása után szeretnének gabona- és olajnövényraktárat, gabonavizsgáló labort, minimalmot, továbbá növényolajprés-, illetve liszt- és tésztacsomagoló üzemet létrehozni.

Gyökeres Sándor elmondta: az állami támogatás várhatóan a kollégium felújítását és az intézmény energetikai korszerűsítését is lehetővé teszi.

Rámutatott, a szakképzés feltételeinek javítása révén a diákok a gyakorlatban sajátíthatják el azoknak a modern technológiáknak a kezelését, amelyek ismeretével és használatával tanulóként a helyi élelmiszer-termelés palettáját gazdagítják, később pedig a saját megélhetésüket biztosíthatják.