Folytatódik a Sukoró-ügy

Tanúk meghallgatásával folytatódik pénteken a Szolnoki Törvényszéken Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatója és társai büntetőpere a sukorói telekcsere-szerződés ügyében.

A Sólyomváriné Csendes Mária vezette tanács most péntekre, valamint március 13-ra összesen 14 tanút idézett be abból a több mint százból, akit majd meghallgatni kíván. Ők Joav Blum izraeli-magyar üzletember pilisi és albertirsai földvásárlásai kapcsán tesznek vallomást – közölte Sándor Géza törvényszéki sajtószóvivő csütörtökön az MTI-vel.

A sukorói telekcsere-szerződés ügyében idén január 7-én kezdődött a büntetőper a Szolnoki Törvényszéken, amelyet az Országos Bírósági Hivatal elnöke jelölt ki az ügy tárgyalására. A törvényszék januárban hat napon tartott tárgyalást, a vádirat ismertetése és kérelmek elbírálása után meghallgatta a vádlottakat.

A Központi Nyomozó Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérletével vádolja elsőrendű vádlottként Tátrai Miklóst, az MNV Zrt. volt vezérigazgatóját, másodrendű vádlottként Császy Zsoltot, az MNV Zrt. volt értékesítési igazgatóját, harmadrendű vádlottként Markó Andreát, a Pénzügyminisztérium volt szakállamtitkárát és negyedrendű vádlottként F. Zsolt értékbecslőt. A másod- és a negyedrendű vádlottat mint a cselekmény bűnsegédét vádolják, de ellenük magánokirat-hamisítás is szerepel a vádpontok között. V. Bálint ügyvédet, az ötödrendű vádlottat kétrendbeli közokirat-hamisítással vádolják.

Az állam képviseletében eljáró MNV Zrt. 2008. július 30-án kötött – egy tervezett turisztikai beruházáshoz kötődő – telekcsere-szerződést egy külföldi befektetői csoport képviselőjével, Joav Blummal. A Központi Nyomozó Főügyészség ezzel kapcsolatban 2009 áprilisában nyomozást indított. A Fővárosi Ítélőtábla 2011. június 13-án jogerősen semmisnek mondta ki a szerződést azzal, hogy vissza kell állítani az eredeti állapotot. A mostani vádirat szerint a beruházással összefüggő telekcsere-szerződés teljesülése esetén 1,294 milliárd forint kár érte volna az államot.